Huszonegy főzőcsapat, kiváló ételek a Veszprém Megyei Vadászkamara vadásznapján


2014-05-26 00:14:11  | cikk: HuHa  | 


Huszonegy főzőcsapat, kiváló ételek a Veszprém Megyei Vadászkamara vadásznapján főképe
A megye vadásztársaságainak huszonegy főzőcsapata varázsolta el ma délben ízletes finomságokkal az érdeklődőket az Agrárexpón. A regionális mezőgazdasági szakkiállítás és vásár programsorozatának hagyományos eleme, hogy vasárnap a vadászok ragadnak fakanalat és mutatják meg, hogy nemcsak a vad elejtésében, de elkészítésében is jártasak. A megyei vadásznap immár 17. alkalommal része az expónak, és éppúgy, ahogy az előző években, idén is remek hangulatban különleges ételek felvonultatásával zajlott.
A reggeli tűzgyújtás után Hubertus misére várták azokat a jágereket, akik elszabadulhattak a kondérok mellől, a Nagytemplomban tartott szentmisét dr. Mail József apát-plébános celebrálta. A főzőverseny helyszínén pedig mindeközben ropogott a tűz, előkerültek az előkészített, bepácolt, felszeletelt és darabolt húsok, a különböző – leginkább titokban tartott – fűszerek és egyéb hozzávalók.
A vadásznap megnyitóján Papp Gyula, a Veszprém Megyei Vadászkamara elnöke köszöntötte a jelenlévő társaságokat és emlékeztetett arra, céljuk minden évben az, hogy a népszerűsítsék a vadászatot, nyissanak a civilek felé és a nagyközönség számára is nyitott családi programokkal közelebb hozzák a vadgazdálkodási, vadászati tevékenységet a fiatalok és laikusok számára. Áldozó Tamás polgármester nyitóbeszédében köszönetet mondott a vadásztársaságoknak, hogy immár 17 éve színesítik a Pápai Agrárexpo programját. A városvezető a Grimm mesék világát idézte, mint mondta, több történetben is a vadászra bízzák a gonosz tett végrehajtását, de a vadászokról aztán mindig kiderül, hogy jólelkűek és megmentik az elveszejtésre szántakat.
-Ezt a jólelkűséget, nagylelkűséget, közösségi szellemet immár 17. éve tapasztalhatjuk meg itt Pápán, köszönet érte valamennyiüknek – mondta. A megnyitón több elismerést is átadtak: a hosszú évek óta kiemelkedő tevékenységet végző, az ifjú vadászok kinevelésében közreműködő vadászok Hubertus Keresztet vehettek át, átadták a Veszprém Megye Vadgazdálkodásáért emlékérmeket, A Bakony Vadásza 2014 díjat, a Magy Vadászatért Érdemérmet és a Kamarai Aranyérmet. Ez utóbbit Varga László, a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatója kapta az idei évben. A pápai székhelyű társaság vezetője úgy fogalmazott, az elismerés szól mindazoknak, akik a Bakonyerdő vadgazdálkodási tevékenységében részt vesznek.
-Cégünknél a vadászatot közvetlenül a vezérigazgató irányítja, de nálam minden olyan javaslat támogatásra talál, ami előreviszi a tevékenységünket és nálunk a vadászat területén is nagyon felkészült munkatársak dolgoznak.
A Bakonyerdő Zrt. tavalyi esztendeje egyébként mennyiségében és minőségében is átlagosan jónak mondható és 430 millió forint árbevételt hozott a társaságnak – tudtuk meg. Varga Lászlót arról is kérdeztük, egy ekkora cég vezetőjeként van-e lehetősége kedvtelésből vadászni. Mint mondta, számos olyan vendéget fogadnak, akikkel illő részt venni a vadászatokon, a vadgazdálkodási feladatok ellátása során is sokszor ragad puskát, és ugyan nagyon ritkán, de azért arra is akad néha ideje, hogy saját kedvteléséből, egymaga is felüljön egy-egy lesre. Kedvenc vadfaja a vaddisznó, melyet rendkívül intelligens állatnak tart és melynek elejtéséhez akár egyéni vadászaton, akár hajtásban nagy tapasztalat szükséges. A vezérigazgató arról is mesélt, örömmel vesznek a hasonló rendezvényeken, ahol megmutathatják, hogy nemcsak a vadászatban, de a vadételek elkészítésében is hozzáértőkkel dolgoznak, így a huszárokelőpusztai vadászház szakácsai vadételeket készítettek, a sárosfői vadászház szakácsai pedig halászlével és sült pisztránggal fogadták a vendégeket.
Tizenegy óra tájban már ínycsiklandó illatok kúsztak a levegőben és csalogatták a vásárlátogatókat, vígan rotyogtak a kondérokban készülő pörköltek, de a csapatok többsége nem érte be a hagyományos pörkölttel, sülteket, tárkonyos leveseket, pástétomos falatokat, sőt vadhúsból készített grillkolbászokat is készítettek és csaknem minden csapat többféle ételt is sütött-főzött. Az ételek jellemzően disznóból, szarvasból  készültek, de volt, aki vadliba sültet tálalt az érdeklődőknek. A hagyományos kondérok mellett előkerültek a tárcsák, sőt a Dianák a legmodernebb konyhatechnikai eszközöket is bevetették a finomságok elkészítéséhez. Vándor Ottó, a Somlótája Vadásztársaság tagja „Fakó” néven barátaival készített ebédet az expóra kilátogatók számára. Közel negyedszázada vadászik és nemcsak a vad elejtéséhez, de elkészítéséhez is kiválóan ért. Mint mesélte, felesége remekül főz, így a konyhában általában átengedi neki a fakanalat, baráti társaságban és vadásztársasági rendezvényeken azonban szívesen szakácskodik. Ezúttal egy szegfűgombás szarvaslábszárat készített csülökkel, amivel aztán a zsűri szívét – vagyis ízlelőbimbóit - is megdobogtatta és ezüstérmet szerzett. 
A háromtagú zsűrinek bizony nehéz dolga volt az ételek elbírálásakor, hiszen nemcsak, hogy negyvenféle ételt kellett megkóstolniuk, de valamennyi kiválóra sikerült, így a legjobbak kiválasztása nem volt egyszerű. Papp Gyula, a Veszprém Megyei Vadászkamara elnöke, az Országos Magyar Vadászkamara sportvadász alelnöke a zsűri elnökeként érdeklődésünkre elmondta, több vadásztársaság komplett ételsort készített, mesterfokon.
-Azt vettük észre, hogy a csapatok egyre jobb ételeket készítenek, egyre jobban belevisznek egyedi ízeket, különleges, de a vaddal harmonizáló fűszereket – értékelte a versenyen főzött-sütött vadhúsokat. Az eredményhirdetésen a helyezések mellett különdíjakat is átadtak, a fődíjat pedig a berhidai Ősi Földtulajdonosi Közösség tagja, Pálffy László és az ajkai Fekete István Vadásztársaság vehette át. Előbbi tárkonyos levessel és vadliba sülttel varázsolta el a zsűrit, utóbbi pedig nyolcféle ételből álló ételsort készített. Fehér Zoltánnak, az ajkai csapat főszakácsának mindennapjai is a fakanál mellett zajlanak, hiszen szakács a szakmája – tudtuk meg -, ha pedig nem a kiváló ételek elkészítésén dolgozik, örömmel vadászik, sőt horgászik is. Kedvenc vadfaja az őzbak, bár területükön leginkább vaddisznóval és szarvassal találkoznak. Az ajkaiak egyébként nemcsak rendkívül ízletes és különleges ételeket készítettek, hanem a tálalásra is ügyeltek, így már a látvánnyal is sikert arattak.
-Szépek és finomak lettek az ételeink, de nagyon macerás is volt az elkészítésük és kellett hozzá nyolc-tíz ember. Nem véletlen, hogy mi érkeztünk legkorábban. Készítettünk grilltálat, szarvasborjúból nyársat, kalodában sült szarvasborjú bélszínt és hátszínt rókagombás tokajis mártással, kecskesajtos grillzöldséget, rozmaringos főtt csülkös burgonyát, aszaltszilvás borjúragut lestyános dödöllével – sorolta a különlegességeket hozzátéve, a társaság hölgytagjai házi rétest is sütöttek az alkalomra. A csapat tagjai egyébként nagyon örültek a fődíjnak és mint mondták, szívesen vesznek részt hasonló rendezvényeken, Pápán pedig mindig kiválóan érzik magukat.
A vadásznap délutáni programjában két másik különlegesség is várt az érdeklődőkre, látványos solymász bemutatóban gyönyörködhettek a vásárba kilátogatók, sőt a sólyomröptetést is kipróbálhatták a vállalkozó kedvűek, aztán pedig saját kedvencük kaptak lehetőséget a kutyás bemutatón. A négylábú családtagok ügyességükről és engedelmességükről tettek tanúbizonyságot a népes közönség előtt, a szereplők között vadászkutyák, apró kutyusok, busafejű nagytestű ebek és őrző-védő feladatra alkalmas jószágok is voltak.
Papp Gyula elnök a rendezvény kapcsán úgy fogalmazott, meglátásuk szerint az ilyen rendezvények is hozzájárulnak ahhoz, hogy a vadászattal kapcsolatos ellenérzések csökkenjenek az emberekben, és egyre többen elfogadják, megértsék a vadászat jelentőségét. A nagyközönségnek szóló színes programok nemcsak a vadásztársasági tagok és családjaik közösségét teszik erősebbé, hanem a civilekkel is megismertetik a vadászok tevékenységét. Mindehhez remek társaságot, kiváló hangulatot és nagyszerű ételeket tudnak kínálni a megyében működő társaságok.
Éppúgy, mint ahogy ma is, a XVIII. Pápai Agrárexpo zárónapján.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!