A Dűvő Népzenei Együttes koncertezett a Fő téren


2014-05-25 15:01:47  | cikk: Babos Petra  | 


 A Dűvő Népzenei Együttes koncertezett a Fő téren főképe
Szombat estére ismét benépesedett a Fő tér, hiszen a XIII. Országos Ifjúsági Néptánctalálkozó záró programját, a hazai népzenemozgalom élvonalába tartozó Dűvő Népzenei Együttes lemezbemutató koncertjét tartották a barokk téren.
A salgótarjáni zenekar 1979-ben alakult, 1981 óta koncertezik önálló együttesként. Repertoárjukban a Kárpát-medence minden etnikumának zenéje megtalálható. Az együtt muzsikálás mellett népzene-gyűjtéssel és tanítással is foglalkoznak. Magyar népzenét játszanak, elsősorban hagyományokat őrző stílusban. A zenekar ebben az évben ünnepli 35 éves születésnapját, melynek alkalmából egy új lemez, a Dűvölet is megjelent.
A zenekar vezetője érdeklődésünkre elmondta, szinte minden daluk saját gyűjtésű, de azért is különlegesek, mert úgy próbálták összeállítani, hogy ami megtetszett nekik a gyűjtéskor - néha csak egy-egy pillanat - az feltétlenül felkerüljön a lemezre.
- A népzenegyűjtés nem könnyű feladat. El kell menni Erdélybe, megkeresni a zenészeket, majd ők játszanak, s ott már csak élvezni kell a muzsikálást. A lényeg, hogy eredeti helyszínen, eredeti dallamokat hallgassunk. Mi már nagyon sok mindent feldolgoztunk, de még akad zene bőven.
Hrúz Dénes nagyon jó kezdeményezésnek tartja, hogy már egészen kicsi gyermekeknek is oktatják a népzenét és a táncot, hiszen ezt kisgyermek-korban kell kezdeni.
Szerinte a táncház-mozgalomnak is fontos szerepe van.
A jó hangulatú koncert végén táncra perdültek a fiatalok, majd a színház épületben, a táncházban folytathatták a mulatozást egészen hajnalig.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!