Szűcs Lajos szépen búcsúzna a szezontól


2014-05-25 13:46:49  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: nyugat.hu  | 


Szűcs Lajos szépen búcsúzna a szezontól főképe
Május 31-én szombaton 16 órától az Újpest ellen hazai pályán zárja az NB I-es bajnokságot a Lombard Pápa együttese. A pápaiak hivatalos honlapjának a mieink csapatkapitánya, Szűcs Lajos úgy fogalmazott, az utolsó találkozón mindenkinek az a célja, hogy szépen búcsúzzanak.
- Sportemberek vagyunk, legyen bajnoki, kupamérkőzés vagy akár csak egy felkészülési találkozó, az a célunk, hogy a legjobb eredményt érjük el. Az záró bajnoki mérkőzésünkön szeretnénk mindenképpen győzelmet elérni, ezzel valószínű a vendég fővárosi lila-fehérek is így lesznek. Én nagyon örülnek, ha az Újpestet a Perutz Stadionban meg tudnánk fricskázni és itthon tartanánk a három pontot. Ez számomra is gyógyír lenne.
Saját teljesítményével kapcsolatban a hálóőr úgy fogalmazott, voltak olyan találkozók, ahol jobban ment neki a védés, és volt, amikor kevésbé volt elégedett saját magával.
- Azt mondják a kapusokról, ha négy-öt pontot hoznak egy bajnokságban, az már jó teljesítmény. Amennyiben úgy látják a szakemberek és az újságírók, hogy ez nálam több, akkor úgy gondolom, hogy a magam részéről abszolút hozzátettem ahhoz, hogy a Lombard Pápa jól szerepeljen a bajnokságban.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!