Megnyitotta kapuit a nagykorúvá vált Pápai Agrárexpo


2014-05-23 20:47:49  | cikk: mo  | fotó: mo, Babos Petra  | 


Megnyitotta kapuit a nagykorúvá vált Pápai Agrárexpo főképe
Megnyitotta kapuit a 18. Pápai Agrárexpo. A Dunántúl egyik legjelentősebb mezőgazdasági szakkiállítása és vására a Sportcsarnok területén – a hagyományokhoz híven külső és belső kiállítói területen – várja a látogatókat három napon át. Az Agrárexpot az idei évben Pápa Város Önkormányzata és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szervezte meg. A rendezvény kiemelt eseménye a 20 éves magyar falugazdász hálózat születésnapi programja.

Az Agrárexpo hivatalos nyitóünnepségét Görög Zita magyar modell és színésznő vezette le. A rendezvényen Áldozó Tamás polgármester azt hangsúlyozta, a nagy vonzerővel bíró szakmai kiállítás Pápa egyik nagyrendezvénye, de nagy jelentőséggel bír a régió hasonló jellegű programjai tekintetében is. A hétvégén közel 15 ezer látogatót várnak a vásárvárosba – jelentette ki Áldozó Tamás.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke beszédében kiemelte, a NAK és a 20 éves falugazdász hálózat egyazon közös misszió beteljesítéséért tevékenykedik.
- A hazai agrárium modernizálásáért, versenyképességének növeléséét, végső soron a vidéken élők boldogulását mozdítja elő. Hazatértek tehát a falugazdászok a magyar mezőgazdaság, az élelmiszeripar és a vidékfejlesztés minden tagját felölelő nagy családba. Talán nem vagyok elbizakodott, amikor azt mondom, hogy történelmet írunk. A kamara ugyanis egyszerre ágazati érdekek szószólója a döntéshozók irányába és a termékláncok közötti egyeztetés fóruma – fogalmazott a kamarai elnök, majd hozzátette, ennek az összetett feladatokat végző szervezetnek a gerincét adja a falugazdász hálózat.
Győrffy Balázs szólt még az őstermelői igazolványok kiadásáról, a felszíni vízigények felmérését célzó mezőgazdasági programról, az egységes kérelmek beadásáról, a tagdíjbevallási időszakról, az agrár-kárenyhítésről és a bérrendezésről is.

Dr. Feldman Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára a falugazdász hálózat szakmai munkáját méltatta. A helyettes államtitkár kiemelte, rendkívül sokrétű a hálózat munkája: támogatásokról, termelésről, piaci helyzetről, természeti károkról kell információt szolgáltatni, emellett pedig egy igencsak összetett támogatási rendszer működtetésében kell közreműködnie.

A megnyitón felszólalt Bognár Lajos, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős helyettes államtitkára. Elmondta, a magyar falugazdász hálózat tekintetében az elmúlt húsz év sikereit és eredményeit ünnepeljük.
- A hálózatot mindenekelőtt egy valós igényre született válasz hívta életre. Az eredmények alapján legfőbb céljaik helytállóak, s ami a legfontosabb, időtállóak is. A falugazdászok nap, mint nap nagy szakmai igényességgel végzik munkájukat, segítve ezzel a mindenkori kormányzat mezőgazdasági elképzeléseinek megvalósulását, a mezőgazdasági termelők boldogulását, munkájukkal újra és újra kiérdemlik a gazdák bizalmát – tette hozzá a helyettes államtitkár, majd megjegyezte: tájékoztatásra, tanácsadásra mindig szükség lesz, s a résztvevők közötti hatékony információáramlás nélkül a siker elképzelhetetlen.

Medgyasszay László, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat elnöke Kozma Huba visszaemlékezéseit hívta segítségül a falugazdász hálózat megalakulásának körülményeit felidézendő, majd dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő szólt az első Pápai Agrárexpo szervezéséről, melyben még polgármesterként tevékenykedett. A képviselő úgy fogalmazott, nagykorúvá vált az Agrárexpo és az egyik legnagyszerűbb régiós kiállítássá nőtte ki magát.

A kiállítást Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke nyitotta meg. Révbe ért a 20 éves falugazdász hálózat – jelentette ki az elnök.
- A magyar gazda mellől a támaszt elvenni nem lehet, mert ha a családi gazdaságok, önálló parasztgazdaságok programját hirdettünk meg, akkor nekik támasz kell, tanácsadó kell, segítség kell – mondta el Jakab István. A MAGOSZ elnöke hozzáfűzte, a falugazdász hálózat megtalálta a helyét, ma 650 falugazdász dolgozik, és ők a magyar gazdák támaszai.
Jakab István beszédében hangsúlyozta, a megjelent kiállítók is azt bizonyítják, hogy a Pápai Agrárexpo egy hatalmas rendezvény, mely valóban a Dunántúl egyik legrangosabb vására.

A rendezvény sokéves hagyományaihoz híven a nyitóünnepségen adták át a 2014. évi Agrárexpo díjait.
A Vásári Nagydíjat a rendezvényen évről-évre történő színvonalas megjelenéséért a Bakonyerdő Erdészeti és Faipari Zrt. kapta.
A Pápai Agrárexpo hagyományos kísérőrendezvénye a Veszprém Megyei Palackos Borok Versenye, melyre ezúttal 54 borászat, 177 bormintával nevezett. A borversenyen Nagy Arany minősítést ért el: a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet pincészetének 2012-es évjáratú Badacsonyi Kéknyelű bora, a Fodorvin családi pincészet 2013-as, Aszófő termőhelyű olaszrizling, chardonnay, irsai olivér cuvee bora, Eke Ferenc 2011-es, nemesvitai olaszrizlingje és a Varga Pincészet Kft. 2010-es, badacsonyi olaszrizling bora.

További díjakat ajánlott fel a NAK, a Veszprém Megyei Önkormányzat, a megyei kormányhivatal, a Balatonfüred és Környéke Borút Egyesület, a Balaton-felvidéki Borvidék Hegyközség Tanácsa, a Badacsonyi Borvidék Hegyközség Tanácsa. Az ünnepség végén köszöntötték és díjazták a falugazdászokat, majd egy méretes epertortát vágtak fel a 20 éves falugazdász hálózat tiszteletére.

A rendezvény a szakmai programokkal folytatódott, melyek keretében szó esett – egyebek közt – az új földtörvényről, a 2014-2020 közötti uniós ciklus mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatásairól.


Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!