Esküt tettek a pártok által delegált tagok is


2014-05-20 12:57:31  | cikk: mo  | 


Esküt tettek a pártok által delegált tagok is főképe
Esküt tettek a jelölőszervezetek által a szavazatszámláló bizottságokba delegált személyek tegnap délután. A jogszabály szerint ugyanis a május 25-i európai parlamenti választásra – akárcsak az országgyűlési választásokra – a pártok szavazókörönként legfeljebb két főt delegálhatnak a szavazatszámláló bizottságba. Kanozsainé dr. Pék Mária elmondta, a vasárnapi európai parlamenti választás esetében a Fidesz-KDNP, az MSZP, a Jobbik és a Demokratikus Koalíció élt a delegálás jogával.

A Választási Iroda vezetője arra is felhívta a figyelmet, hogy továbbra is van az a lehetőség, hogy ha valaki lakóhelyétől távoli településen kíván szavazni, akkor átjelentkezéssel voksolhat. Az átjelentkezéssel kapcsolatos igényeket május 23-án 16 óráig írásban kell benyújtani a Helyi Választási Irodához. Az a személy, aki mozgásában korlátozott egészségi állapota, testi fogyatékossága, illetve fogva tartása miatt, úgy mozgóurnát igényelhet. Az ilyen irányú kérelmeket szintén május 23-án, 16 óráig nyújthatják be a választópolgárok a Helyi Választási Irodánál, vagy a szavazás napján, legkésőbb 15 óráig kell megérkeznie a kérelemnek a szavazatszámláló bizottsághoz.
- Amennyiben a választópolgár a két határidő közötti időpontban elektronikus úton nyújtja be mozgóurna iránti igényét a Helyi Választási Irodához, úgy mi továbbítjuk a szavazatszámláló bizottságnak – tette hozzá Kanozsainé dr. Pék Mária.

A jegyző kiemelte azt is, a vasárnapi választás alkalmával – ahogy a parlamenti választásokon is – a szavazás feltétele a személyazonosság és a lakcím, vagy személyi azonosító igazolása, amely érvényes okmányok bemutatásával történhet.
Kanozsainé dr. Pék Mária megjegyezte, a május 25-i európai parlamenti választással kapcsolatos információkról a www.papa.hu weboldalon, Pápa város hivatalos honlapján is tájékozódhatnak a választópolgárok.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!