Őszig látogatható Huszár János pápai ejtőernyősök történetét bemutató kiállítása a Levéltárban


2014-05-20 00:06:52  | cikk: HuHa  | 


Őszig látogatható Huszár János pápai ejtőernyősök történetét bemutató kiállítása a Levéltárban főképe
Március végén mutatták be a Levéltárban azt a kötetet, mely a magyar ejtőernyős csapatnem kialakulását és működését mutatja be. Reszegi Zsolt monografikus kötetének bemutatójára egy kiállítás is készült Huszár János Bél Mátyás-díjas helytörténész, nyugalmazott főhadnagy az ejtőernyősök múltját és életét bemutató, hosszú éveken át gyűjtött fotóiból, dokumentumaiból. E kiállítási anyag azóta kissé átformálódott, újabb képekkel bővült és ezt a kiállítást ajánlották ma délután az érdeklődők figyelmébe.
A tárlat sajtónyilvános bemutatóján Áldozó Tamás köszöntőjében arról szólt, ez a kiállítás egy apró, mégis jelentős lépés ahhoz, hogy a város méltón megemlékezzen katonáiról, ejtőernyőseiről.
-Pápa városa mindig valamilyen elit katonai alakulatnak volt a bázisa, így volt ez sok száz évvel ezelőtt is, így volt a 19. században a huszárokkal, majd a légi huszárokkal is és így van ma is. A várost diákvárosként emlegetjük, de mindig megemlítjük a katonaváros jelleget is és ez sok mindent jelez. Ahogy a valamikori sorkötelezettségben töltött néhány év tartást adott a fiatalembereknek, éppúgy az hogy, hadsereg van egy városban vagy annak katonai bázisán, tartást ad a településnek is.
A polgármester kiemelte, a katonai jelenlét sok mindent jelent. Hozott sok helytállást háborúban, harcokban, hozott sikereket és kudarcokat és hozott ennek a városnak olyan egyéniségeket, akiknek az emléktáblája előtt mindig jó megállni, és abba belegondolni, hogy ilyen nagyszerű katonák szolgálták ezt a települést.
-Az ejtőernyősök különösen izgalmas és különleges fegyvernemet képviselnek a laikusok számára is, és azt gondolom, az ejtőernyősökkel és a katonai repülőkkel szemben is van még adóssága a városnak. Ezeket már elkezdtük törleszteni, hiszen vannak emlékművek, de a magyar hadtörténelemnek olyan jelentős emlékei kötődnek ehhez a városhoz, hogy el fog jönni az idő, amikor állandó gyűjteménnyel, látogatóhellyel tisztelgünk majd a pápai katonák előtt, és közülük is különösen a honvéd ejtőernyősök előtt.
Petrik Iván levéltáros a kiállítás kapcsán arra emlékeztetett, Huszár János mintegy ezer darabos fényképgyűjteményt adott a közgyűjteménynek, melyet részben az egykori pápai ejtőernyős alakulat tisztjei által készített fotók alkotnak. 
A honvéd ejtőernyősök című kiállítást a gyűjtő ajánlotta az érdeklődők figyelmébe, megemlítve azokat az évfordulókat, melyek éppen most tették indokolttá a korabeli fotók bemutatását.
-Nem véletlen, hogy most mutatjuk be a Vitéz Bertalan Árpádról elnevezett magyar ejtőernyős ezred történetével kapcsolatos kiállítást, hiszen kerek évfordulója van annak, hogy bevetésre került ez a katonai alakulat a második világháború véres forgatagában és 17 csatában vérezve, ezer hősi halottat feláldozva megcsillogtassa az ősi magyar katonai erényeket. 70 éve vívta meg a kéthelyi csatát, melyben óriási túlerővel megütközve, lángszórókkal és harci repülőkkel szembeszállva a Balatontól délre megállították a Dunántúl bekerítésére irányuló nagy szovjet hadműveletet – emlékezett Huszár János, hozzátéve a kiállítás mostani megrendezésének másik oka, hogy magángyűjteménye, melyet a város számára gyűjött a Veszprém Megyei Levéltár Pápai Levéltárába kerülve hozzáértő kezek által végre tárlattá alakulhatott.
A kiállítás egyes tárlóiban a katonai ezred története elevenedik meg, a béke korszakában készített fotókon, melyek a gyakorlatokat, a katonákat, a mindennapi életet idézik fel, a tárlat másik része pedig az ejtőernyős alakulat utóéletét mutatja be, hiszen az ejtőernyősök rendkívül összetartó társaság volt, akik az egykori parancsnokok sírjához évente ellátogatnak. Vitéz Bertalan Árpád és társainak korabeli világa és emlékük méltó megőrzésének képei különös hangulatba vezetik a szemlélődőt, a fotókhoz tartozó magyarázó sorok segítik e letűnt kor megértését, a kiállítást pedig az ejtőernyősök történetét feldolgozó kiadványok és tárgyi emlékek teszik teljessé.
Huszár János közel ezer darabos gyűjteményének csupán egy töredéke kerülhetett a tárlókba, a szervezők azonban úgy vélik, a bemutatott anyag hűen tükrözi a pápai ejtőernyősök életét és bíznak abban, hogy nagyon sokan megtekintik a Levéltár őszig látható kiállítását.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!