Új nyílászárók a Kóterban


2014-05-17 18:34:22  | cikk: HuHa  | 


Új nyílászárók a Kóterban főképe
Jól vizsgáztak az elmúlt napok viharos időjárásában a Kóter Turistaszálló új nyílászárói. Mint arról már korábban hírt adtunk, az idei önkormányzati beruházások sorában a város tulajdonában lévő szálláshely nyílászáróinak cseréje volt az első megkezdett projekt. A kivitelező a közelmúltban befejezte a munkálatokat, melyek idején mindössze 18 napot nem tudott üzemelni a város harmadik legnagyobb vendégéjszakát regisztráló szállója. Az elkészült beruházást a héten Áldozó Tamás polgármester is megtekintette. Emlékeztetett, az épületet a 90-es évek elején újíttatta fel az önkormányzat, az akkor legszükségesebb munkák között azonban a nyílászárók cseréje nem szerepelt.
-A régi ajtókkal és ablakokkal ma már nem lehetett az épületet megfelelően üzemeltetni, ezért döntöttünk úgy, hogy első lépcsőben ezeket cseréltetjük ki, hiszen így gazdaságosabban lehet működtetni a szállót – fogalmazott.
Az épület összes ablakát és főbejárati ajtaját korszerű, műanyag nyílászáróra cserélték az elmúlt hónapokban, a szobák ablakai pedig rovarhálót és redőnyt is kaptak. Összesen 137 nyílászárót cseréltek ki és 76 ablakra került szúnyogháló és redőny a 15 millió forintot meghaladó beruházás keretében, melynek munkálatait egy pápai vállalkozás nyerte el. A felújítással nem csak a szálló lett komfortosabb, hiszen bérbe adott irodák is vannak az épületben és itt működik a Fogyatékkal Élők Nappali Intézménye is.
Margl Melinda szállóvezető arról tájékoztatott, az új bukó-nyíló, jól záródó ablakokkal akár 30 százalékos megtakarítást is elérhetnek a fűtési költségek terén, az eddigi vendégvisszajelzések pedig pozitívak.
-Vannak olyan munkavállalók akik, hosszabb ideje nálunk laknak. Ők a 18 napos bezárás után visszatértek és nagyon jó véleményt mondanak a komfortosabbá vált szobákról. Elsősorban a kellemesebb hőmérsékletnek és a rovarhálónak örültek.
Az épületbejáráson a polgármester arról is szólt, a Kóterben további felújításokat is terveznek, ezek közül az egyik legsürgetőbb a fűtéskorszerűsítés, ehhez azonban megvárják a következő hónapokban kiírandó, magas támogatási intenzitású energiaracionalizálást célzó pályázati kiírásokat, hiszen olyan beruházásokat nem kíván az önkormányzat önerőből megvalósítani, amire pályázati úton forrást lehet nyerni.
A hosszabb távú tervek között az is szerepel, hogy a Kóter Turistaszálló egyik szintjét fürdőszobás lakrészekké alakítják át, így nemcsak turistaszállóként, hanem háromcsillagos szálláshelyként is működhet a létesítmény.
A szállóban egyébként a múlt évben 1894 vendég 4657 vendégéjszakát töltött, a tulajdonos önkormányzat pedig abban bízik, hogy ez a szám az idei évben tovább fog növekedni.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!