Ital- és édesség-különlegességek a Fő téren


2014-05-16 23:45:48  | cikk: pt  | fotó: pt  | 


Ital- és édesség-különlegességek a Fő téren főképe
Ünnepélyes keretek között nyílt meg a Fő téri Kastély Ital- és Édességbolt pénteken délután. A többek között minőségi – ugyanakkor elérhető árú – borokat, pálinkákat, pezsgőket és édességeket kínáló üzlet bemutatkozó rendezvényét ének, vers, valamint kóstoló is színesítette. A Fő tér 18. szám alatt található Kastély Ital- és Édességbolt stílusában ötvözi a modern, illetve a barokk népi motívumokat, és az üzletvezetők megfogalmazása szerint arra törekszik, hogy a megújult patinás belváros ékkövévé váljon.
Velniceru Krisztina és Bódai Miklós, a két fiatal tulajdonos tájékoztatása szerint a hosszas előkészítő és üzlet-átalakító munkálatok után megnyílt üzletben elsősorban magyar termelők pálinkái, borai, valamint pezsgői közül lehet válogatni. Emellett import sörök, továbbá az egyik legnevesebb ostyagyár termékei is fellelhetőek a polcokon. – Meggyőződésünk, hogy a minőségi pálinkának, bornak és pezsgőnek helye van a magyar gasztronómiában. Szeretnénk, hogy minél többen megismerjék az igényes italfogyasztás kultúráját, melyhez különböző akciókkal kívánunk hozzájárulni. Kínálatunkban többféle gyümölcspálinka szerepel, melyek alapvetően dunántúli pálinkafőzdékben készültek. Pezsgőfajtáink között az ismert márkák mellett megtalálhatóak a térség népszerű gyöngyözőborai is. Borfajták tekintetében a Balatonfüredi-Csopaki és a Nagy-Somlói borvidék termékei jellemzik kínálatunkat. A választékot csatos üveges és dobozos import sörtermékek, hűtött üdítők, kisebb édességek, minőségi ostyatermékek, valamint kézműves csokoládék is színesítik – sorolta mosolyogva Velniceru Krisztina.
Elmondása alapján elsődleges vevőkörként Pápa lakosságát célozták meg, de reményeik szerint turisták és cégek képviselői is rendszeresen megfordulnak majd a Kastély Ital- és Édességboltban. – Vállaljuk például esküvőre, lakodalomra, névnapra, születésnapra, valamint egyéb céges és civil rendezvényekre termelői borok, pezsgők, röviditalok, ajándékba szánt italok, édességek összeállítását, kiszállítását. Mindezeket ízléses, akár egyedi csomagolásban – fogalmazott az üzletvezető.
A Kastély Ital- és Édességbolt megnyitóján dr. Horváth Margit, az egyik üzletvezető hozzátartozója köszöntötte az egybegyűlteket. Mint mondta, fontos, hogy az élet döntő, örömteli pillanatait meg tudjuk becsülni, egy vállalkozás elindulása pedig ezek közé tartozik. Kiemelte, ahol elkezdődik a rendteremtés, ott vonzó, pozitív folyamatokat indulnak meg. – Sokáig tartott ugyan a barokk stílusú Fő tér rekonstrukciója, de elkészült, nagyon jól sikerült, és szebbnél szebb üzletek megnyílását eredményezi a sok-sok befektetett munka – mutatott rá dr. Horváth Margit.
– Úgy látom, nincs elveszve az a város, amelynek a fiataljai helyben vállalkoznak. Helyben valósítják meg ötleteiket, a városvezetés pedig támogatja őket, felismeri az értékteremtő tevékenységet. Ezúton mondok köszönetet a városvezetésnek a különféle engedélyek szakszerű és időben történő kiadásáért – fűzte hozzá. Dr. Horváth Margit megjegyezte, az üzlet tulajdonosai arra törekedtek, hogy igényes választékot felsorakoztatva egy helyre, fókuszba rendezzék a minőségi ital- és édességféleségeket a városlakók, valamint a turisták nagy-nagy örömére.
Az üzlet bemutatkozó eseményén zenével és énekkel Eisenbeck Ágota, valamint Vizer Dávid, míg szavalattal Móczár Bence működött közre. Egy-egy pincészeten keresztül bemutatkozott a Balatoni és a Somlói borvidék, illetve természetesen a termékkóstoló sem maradt el. Az ünnepi alkalom kötetlen beszélgetéssel zárult.
A rendezvényen részt vett többek között dr. Áldozó Tamás, Pápa polgármestere, valamint Gangler László ezredes, a MH Pápa Bázisrepülőtér parancsnoka.

Képek:


Címkék: Fő tér | gasztronómia
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!