Vetélkedő a pápai szerzetesrendekről


2014-05-16 22:40:46  | cikk: Babos Petra  | 


Vetélkedő a pápai szerzetesrendekről főképe
A Szent István Római Katolikus Általános Iskola a város 800 éves évfordulójához kapcsolódva hirdette meg a három fordulóból álló vetélkedőt, amelyet a pápai szerzetesrendek témakörében szerveztek meg a város felső tagozatosai részére. A versenyre összesen 13, 4-4 fős csapat jelentkezett. Az első két írásbeli fordulót követően ma tartották a döntőt, ahol szóban is megmérettette magát a hat csapat az iskola aulájában.
Gombásiné Takács Gyöngyi igazgató érdeklődésünkre elmondta, katolikus iskola lévén nagyon fontosnak tartják, hogy a diákok részletesebben ismerkedjenek a városban régebben működött szerzetesrendekkel, így a vetélkedőn a pálosokról, a ferencesekről, a bencésekről, az irgalmas férfirendről és az irgalmas nővérekről esett szó, mivel ők működtek aktívan Pápán. Katolikus iskolaként az ő értékeiket szeretnék továbbvinni, az ő szellemiségüket folytatva, nevelni a tanulókat.
A versenyen a Refi, a Tarczy-, a Katolikus és a Munkácsy-iskola diákjai képviseltették magukat.
A megmérettetés előzményeként a Ferences, illetve a Bencés templomba látogattak a tanulók, ahol rövid ismertetőt is hallhattak a rendekről.
A vidám feladatok között volt szerzetesrendi ruha- és templomfelismerés, kirakó, keresztrejtvény, szövegértés, villámkérdések és bábuöltöztetés is, amikor is a megfelelő szerzetesruhát kellett feladni egy kis bábura.

A feladatokat az intézmény hittantanárai, Dékányné Márta Ágnes, Répásné Ihász Marianna és Kókainé Ménesi Mária állították össze. A verseny megszervezésében dr. Hermann Istvánné vállalt nagy szerepet.
A zsűriben dr. Mail József apát plébános, Rádi Róbert kabinetvezető, Zsuppán István nyugalmazott művésztanár és Gombásiné Takács Gyöngyi igazgató foglalt helyet.
A legjobbak értékes könyvjutalomban, mozijegyben, pólóban és oklevélben részesültek.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!