Változatos kiállítás az Allegro Napok keretében


2014-05-16 18:14:56  | cikk: mo  | 


Változatos kiállítás az Allegro Napok keretében főképe
Láposi Vanessza és Ónodi Marcell zongora-, valamint Ónodi Kristóf gitárjátéka hangolta művészetre a megjelenteket ma délután az Allegro Alapfokú Művészetoktatási Intézmény kiállításán. A Pedagógus Művelődési Ház falain ezúttal a 800 éves Pápa jegyében meghirdetett rajzpályázat alkotásai és az Allegro képzőművészeti tanszakának növendékei által, egész évben készített munkák lógtak. A kiállítást minden esztendőben az Allegro Napok keretében rendezik meg.

Szili Gabriella, az Allegro AMI igazgatója elmondta, az Allegro Napok keretében már lezajlott a népdaléneklési, valamint a versmondó verseny is. Előbbinek 56, utóbbinak 17 résztvevője volt. A hagyományos rajzpályázatra, melyet a „800 éves Pápa közterei, műemlékei képzőművész szemmel” címmel hirdettek meg, szintén sok alkotás érkezett. A zsűri 69 alkotó 75 pályamunkájából választotta ki a legjobbakat. A rajzokat Drabant András és Tóth Kálmán művésztanárok értékelték. A legszebb alkotások készítői emlékéremben és oklevélben részesültek.

Katona György, a képzőművészeti tanszak egyik tanára elmondta, a lehető legváltozatosabb munkákkal találkozhatnak az érdeklődők a Pedagógus Művelődési Ház nagytermébe lépve, amely egyben lenyomata annak a sokszínű munkának, amely a tanszakon zajlik. A portrétól a tájképig, gazdag témavilágú és változatos technikákkal készült rajzokból összeállt tárlatot tekinthetnek meg a művészetkedvelők.

Képek:

A rajzpályázat eredményei:

I.korcsoport:
1. helyezett: Horváth Evelin
2. helyezett: legény Áron
3. helyezett: Magyar-Fülöp Levente

II.korcsoport:
1. helyezett: Csukárdi Viktória
2. helyezett: Polcsik Enikő
3. helyezett: Horváth Szabina

III.korcsoport:
1. helyezett: Szücs Anikó
2. helyezett: Németh Noémi
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!