Drámás nap a Weöresben


2014-05-14 21:37:30  | cikk: Babos Petra  | 


Drámás nap a Weöresben főképe
A Weöres Sándor Általános Iskolában már évek óta hagyomány, hogy drámás módszertani napot szerveznek az iskolában. Az iskola minősített referencia intézmény lévén jó gyakorlattal rendelkezik a drámapedagógia terén. Az egész napos Drámaműhely programot az intézmény, a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ, valamint a Teleszterion Színházi Műhely szervezte meg az érdeklődőknek.
A rendezvényen Horváthné Árvai Mária, Lampért Helga, Tegyi Tibor drámatanárok, valamint Komáromi Sándor, a Teleszterion Színházi Műhely vezetője tartottak bemutatóórákat, melyek keretein belül betekintést nyerhettek az érdeklődők a Weöresben folyó kiváló drámamunkába.
Tegyi Tibor érdeklődésünkre elmondta, a szakmai napon négy különböző korosztállyal dolgoztak a drámatanárok, délelőtt bemutatóórákat láthattak a gyakorló pedagógusok.
- Lampért Helga egy kalapokra épülő fantáziajátékot mutatott be a negyedikesekkel, majd Horváthné Árvai Mária matematika órán a dráma különböző eszközeinek segítségével tanított az elsősöknél, amit a gyerekek nagyon élveztek. Végül az ötödik évfolyamosokkal verseket tanultak meg, s azokból egy összefoglaló órát tartottam a dráma eszközeivel, illetve Komáromi Sándor osztályfőnöki órán feszültségoldó és koncentrációfejlesztő gyakorlatot mutatott be - nyilatkozta Tegyi Tibor.
A nyílt napon sok résztvevő volt, Pápán kívül Ajkáról, Veszprémből, de még Komárnóból is érkeztek tanárok.
- Győrben ismerkedtem meg Tegyi Tiborral, aki a drámatanárom volt, ő értesített a rendezvényről. Én már harmadik éve vagyok itt, s nagyon-nagyon hasznosnak tartom ezeket az összejöveteleket. A délelőtt során olyan dolgokat láttam, amit jó lenne, ha más iskola is be tudna vezetni. Tetszett a matekóra Árvai Máriával. Ő egy csoda, ahogy a gyerekekkel bánik, s ők ezt élvezik is. Játszva tanulják meg a matekot, s én azt kívánom, hogy mindenki így tanítsa a diákokat, s akkor olyan alapokat kapnak, amivel sokra mennek majd az életben. Én óvónőként sok mindent elsajátítottam, amit hasznosítani is szeretnék - mondta Németh Zoltánné, aki az Ajkai Városi Óvodáktól érkezett.
Bencsics Varga Mária Komárnónól látogatott el a programra nagy örömmel. Szerinte is hasznos volt a rendezvény, s reméli, ők is be tudják építeni hallottakat és a látottakat a pedagógiai programjukba.
A délután során a weöresös színjátszósok a megyei aranyminősítésű darabjaikat mutatták be.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!