A fáradhatatlan gyűjteményi igazgató – Interjú a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett Köntös Lászlóval
2014-05-12 01:12:36 | cikk: pt | fotó: Kalocsai Richárd (ww |
Rendkívül tevékeny és sikerekben gazdag életpályát tudhat a háta mögött Köntös László, a Dunántúli Református Egyházkerület főjegyzője, a Pápai Református Gyűjtemények igazgatója, aki nemrég megkapta a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét. A magyar állam által adományozható legmagasabb kitüntetés egyik fokozatának számító díjat Áder János köztársasági elnök megbízásából Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere adta át Köntös Lászlónak a dunántúli református kommunikáció megújítása kapcsán kifejtett tevékenységéért és a Pápai Református Gyűjtemények igazgatójaként végzett munkája elismeréseként.– A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét nem osztogatják olyan könnyen. Mi volt az első gondolata, amikor megtudta, hogy megkapja ezt a kitüntetést?
– Az igazság az, tényleg az utolsó pillanatban tudtam meg – vallotta be beszélgetésünkkor Köntös László. – Az efféle jutalmazásoknak van egyfajta rendje. Kaptam egy levelet az Emberi Erőforrások Minisztériumától, amiben az állt, a kitüntetési bizottság felterjeszt kitüntetésre. Megkérdezték, elfogadom-e ezt. Természetesen elfogadtam, de még mindig nem tudtam, milyen kitüntetésről van szó. Aztán jött egy értesítés, hogy jelenjek meg a Művészetek Palotájában egy bizonyos időpontban, és vegyek részt a kitüntetési ünnepségen. Március 15-én, az említett helyszínen derült ki, miben részesültem. Talán nem is kell mondanom, hogy nagyon örültem a kitüntetésnek.– Mondhatni kalandos életutat járt be: 1976-ban végzett a budapesti Református Teológiai Akadémián, egy darabig segédlelkész volt Körmenden, majd a Reformátusok Lapjánál helyezkedett el, mígnem 1985-ban az Amerikai Egyesült Államokban találta magát.
– 1985-ben lehetőség nyílt arra, hogy magyar református lelkipásztorok ösztöndíjat nyerjenek különböző amerikai teológiákra, egyetemekre. Megpályáztam egy princetoni ösztöndíjat és megnyertem. Abban az időszakban többen, évente négy-öten is kint voltunk Amerikában különböző egyetemeken.– Később lelkészként is szolgált az USA-ban.
– Az már lényegesen később volt. Egy magyar hátterű amerikai gyülekezet meghívott lelkipásztornak egy Allen Park nevű, Detroittól délre található kisvárosba, ahol 1990-től 1993-ig szolgáltam.– Nagyon nagy lehetett a kontraszt a tengerentúli élet és a magyarországi viszonyok között.
– A korábbi ösztöndíjnak köszönhetően elég jól megismertem a kinti amerikai-magyar diaszpórát, és azon belül is a reformátusokat, a gyülekezeti életet. Ennek a kapcsolatnak köszönhető, hogy meghívtak lelkipásztornak. Azt tudni kell, hogy az USA-ban az egyházak nagyon nagy szerepet vállalnak az amerikai magyarok közötti közösségépítésben. A kontraszt pedig bizonyos szempontból valóban nagy, de ezt akkor érzékeli igazán az ember, amikor életvitelszerűen kint él Amerikában.– Gondolom, számos kitörölhetetlen emléket őriz magában az amerikai életéből.
– Persze. Elmesélek egyet az amerikai társadalom működéséről. Amerikában jogosítványt kellett szereznem, mert amit én kivittem magammal, az Michigan államban nem volt érvényes. Besétáltam hát Allen Park városi hivatalába, hogy michigani jogosítványt szerezzek. Ott egy hölgy megkérdezte tőlem, fel vagyok-e készülve a vizsgára, és én igennel feleltem. Bevezetett egy terembe, ahol leültetett egy asztalhoz, majd ki kellett töltenem egy tesztlapot. Miután végeztem, ugyanez a hölgy átnézte a megoldott feladatlapomat. Megdicsért, hogy szinte hiba nélkül töltöttem ki a tesztet, és azon nyomban elindultunk vezetni. Beültünk az autóba, vezettem körülbelül húsz percet, aztán visszamentünk a hivatalba. Ugyanez a hölgy készített rólam egy igazolványképet. Vártam tíz percet, közben elkészítette a jogosítványt, amit végül odaadott a kezembe. Nem kérdezgettek felesleges dolgokat, nem küldözgettek egyik ablaktól a másikig, hanem két óra alatt megkaptam a jogosítványomat teljesen legális úton. Ez Magyarországon egyszerűen elképzelhetetlen. A mindennapi élet fantasztikusan meg van szervezve abban a hatalmas országban. Ez egy olyan történet, amit soha nem fogok elfelejteni.– Ám 1993-ban hazatért Magyarországra.
– A feleségemnek nagyon erős honvágya volt. Tudtam, ez így nem működhet tovább. Semmiféle kényszer nem volt a hazatérésünkben. Jeleztem a dunántúli egyházkerület akkori püspökének, Márkus Mihálynak, hogy szeretnénk hazajönni. Dunántúli vagyok, édesapám a Dunántúlon volt lelkipásztor, tehát adódott számomra, hogy ide jöjjek vissza. A püspök úr felajánlotta a lehetőséget, az egyházkerült közgyűlése pedig megválasztott engem a Pápai Református Gyűjtemények igazgatójának 1993-ban.– Immár több mint két évtizede vezeti a gyűjteményeket. Mire a legbüszkébb ebből a bő húsz évből?
– Sok mindenre büszkék lehetünk. 1993-ban egy olyan intézményt – könyvtárat, levéltárat és múzeumot – vettem át, amely megmaradt ugyan az előző, diktatórikus rendszer alatt, de nagyon elszigetelt volt. Tulajdonképpen egy megtűrt intézmény volt. Mint ismert, a Pápai Református Kollégiumot megszűntették, viszont a könyvtárat, a levéltárat és múzeumot nem vették el, hanem összevonták őket. Így jött létre a Pápai Református Gyűjtemények, és a rendszerváltozás utáni legfontosabb feladatunk az volt, hogy ezt egy működő intézménnyé tegyük. Amikor idejöttem, a könyvtárnak másfél munkatársa volt. Ebből kellett egy működő könyvtárat csinálni. A külső körülményeket teljesen át kellett alakítani, továbbá ide kellett hozni egy szakembergárdát. A gyűjtemények munkatársi stábjának a kialakítására vagyok a legbüszkébb. Bárki képes új polcokat elhelyezni vagy számítógépes rendszert telepíttetni, ha van egy kis pénze. Azonban szakirányú végzettségű munkatársakból kialakítani egy szívvel-lélekkel tevékenykedő csapatot már jóval nehezebb. Hála Istennek, nekünk sikerült. Ezért azt mondhatom, ez a kitüntetés egy csapatmunkának az elismerése. Észrevehető volt a városban és a megyében is, hogy a könyvtár, valamint a levéltár mennyit fejlődött az utóbbi évtizedekben. Sorra adjuk ki a kiadványainkat, kutatási eredményeink elismertek, és a könyvtárunk is úgy működik, mint egy normális, mai nyilvános könyvtár. Gyakorlatilag teljesen meg tudtuk újítani a könyvtárat és a levéltárat. A mai magyar könyvtárhálózat egyik elismert és ismert tagjaként működünk.– Országos viszonylatban milyen szintet képvisel a Pápai Református Gyűjtemények?
– A mi könyvtárunk egy szakkönyvtár. A gyűjteményünk nem rendelkezik általános gyűjtőkörrel, tehát nem olyan mint például egy városi könyvtár. A mi könyvtárunknak van egy gyűjtőköre, ami klasszikusan a bölcsésztudományok köré csoportosul. A humán témákból igyekszünk minden fontos irodalmat beszerezni, a reál tematikából pedig csupán alapdolgokat gyűjtünk. A könyvtár eredete visszanyúlik a kollégium eredetéig, egészen a 16. századig. A teológiai irodalomnak évszázados hagyományai vannak nálunk. Túlzás nélkül mondhatom, a levéltárunk megkerülhetetlen a régió történetének a kutatásában. Minden évben nagyon sok kutatót fogadunk. A múzeum elsődleges feladata, hogy őrizze és hozzáférhetővé tegye a dunántúli reformátusság tárgyi emlékeit. Hamarosan lesz egy új levéltári épületünk, így a levéltár gondjai megoldódnak. A könyvtárban a raktárral akadnak problémáink, de a legnagyobb gond a múzeummal van. Ugyanis jelen pillanatban nincs megfelelő múzeumi kiállító helyiségünk. Ellenben anyagunk van, szép kiállításokat tudnánk rendezni. A régióban jelentős gyűjteménynek számítunk, és országos szinten is előkelő helyen jegyeznek bennünket.– Őriznek olyan ritkaságokat, amik máshol nem fellelhetőek?
– Természetesen. Minden könyvtárban vannak úgynevezett unikumok, amelyek másutt nincsenek meg. Az egyik leghíresebb ritka könyvünk Bornemisza Péter Ördögi kísértetekről című prédikációs kötete, amelynek nálunk van az egyetlen teljes példánya.– Azt hiszem, erre szokták mondani, hogy felbecsülhetetlen értékű.
– A pénzbeli értékére mindig rákérdeznek. Egy ilyen könyvnek a pontos értéke csak egy aukción derülhetne ki. Persze ennél sokkal fontosabb az eszmei értéke.– Több felelősségteljes, komoly munkával járó tisztséget is betölt. Marad ideje a családjára, saját magára?
– Nem sok. Hála Istennek, a gyerekeim már nagyok. Öt évvel ezelőtt választottak meg főjegyzőnek, hat évre szól a megbízás. Egy ilyen szolgálatot kisgyermekes családapának nem javasolnék – jegyezte meg egy mosoly kíséretében Köntös László.– Mivel foglalkozik a szabadidejében? Hogyan kapcsolódik ki?
– Mindig is nagyon szerettem írni, ha valami foglalkoztatott, akkor azt megírtam. De nem szépirodalomra kell gondolni, hanem inkább tanulmányokra, esszékre, ilyesmikre. A mai napig szívesen írok. Emellett amikor még a fiam itthon volt, rendszeresen jártunk együtt horgászni. Azonban egyedül már nincs kedvem a pecázáshoz.– Milyen célokat szeretne még megvalósítani?
– Hát, ez jó kérdés. Céljaim olyan értelemben vannak, hogy szeretném befejezni a levéltárat az új épülettel, a könyvtárat pedig a további raktárhelyiségekkel. Innentől már csak működtetni kell őket – mondta mosolyogva a gyűjteményi igazgató. – Ellenben a múzeum már jóval nagyobb falat, mert ahhoz a pápai református ótemplomot kellene felújítani. Ennek a gyönyörű épületnek a felújítása sajnos nagyon komoly összegbe kerülne. Ez már túlmegy az én kompetenciámon, de az lenne az igazi, ha a reformáció évfordulójára, 2017-re meg tudnánk valósítani. Az ótemplomban lehetne az igazi dunántúli református múzeum. Szóval ez egy igazán szép cél lenne.
– Az igazság az, tényleg az utolsó pillanatban tudtam meg – vallotta be beszélgetésünkkor Köntös László. – Az efféle jutalmazásoknak van egyfajta rendje. Kaptam egy levelet az Emberi Erőforrások Minisztériumától, amiben az állt, a kitüntetési bizottság felterjeszt kitüntetésre. Megkérdezték, elfogadom-e ezt. Természetesen elfogadtam, de még mindig nem tudtam, milyen kitüntetésről van szó. Aztán jött egy értesítés, hogy jelenjek meg a Művészetek Palotájában egy bizonyos időpontban, és vegyek részt a kitüntetési ünnepségen. Március 15-én, az említett helyszínen derült ki, miben részesültem. Talán nem is kell mondanom, hogy nagyon örültem a kitüntetésnek.– Mondhatni kalandos életutat járt be: 1976-ban végzett a budapesti Református Teológiai Akadémián, egy darabig segédlelkész volt Körmenden, majd a Reformátusok Lapjánál helyezkedett el, mígnem 1985-ban az Amerikai Egyesült Államokban találta magát.
– 1985-ben lehetőség nyílt arra, hogy magyar református lelkipásztorok ösztöndíjat nyerjenek különböző amerikai teológiákra, egyetemekre. Megpályáztam egy princetoni ösztöndíjat és megnyertem. Abban az időszakban többen, évente négy-öten is kint voltunk Amerikában különböző egyetemeken.– Később lelkészként is szolgált az USA-ban.
– Az már lényegesen később volt. Egy magyar hátterű amerikai gyülekezet meghívott lelkipásztornak egy Allen Park nevű, Detroittól délre található kisvárosba, ahol 1990-től 1993-ig szolgáltam.– Nagyon nagy lehetett a kontraszt a tengerentúli élet és a magyarországi viszonyok között.
– A korábbi ösztöndíjnak köszönhetően elég jól megismertem a kinti amerikai-magyar diaszpórát, és azon belül is a reformátusokat, a gyülekezeti életet. Ennek a kapcsolatnak köszönhető, hogy meghívtak lelkipásztornak. Azt tudni kell, hogy az USA-ban az egyházak nagyon nagy szerepet vállalnak az amerikai magyarok közötti közösségépítésben. A kontraszt pedig bizonyos szempontból valóban nagy, de ezt akkor érzékeli igazán az ember, amikor életvitelszerűen kint él Amerikában.– Gondolom, számos kitörölhetetlen emléket őriz magában az amerikai életéből.
– Persze. Elmesélek egyet az amerikai társadalom működéséről. Amerikában jogosítványt kellett szereznem, mert amit én kivittem magammal, az Michigan államban nem volt érvényes. Besétáltam hát Allen Park városi hivatalába, hogy michigani jogosítványt szerezzek. Ott egy hölgy megkérdezte tőlem, fel vagyok-e készülve a vizsgára, és én igennel feleltem. Bevezetett egy terembe, ahol leültetett egy asztalhoz, majd ki kellett töltenem egy tesztlapot. Miután végeztem, ugyanez a hölgy átnézte a megoldott feladatlapomat. Megdicsért, hogy szinte hiba nélkül töltöttem ki a tesztet, és azon nyomban elindultunk vezetni. Beültünk az autóba, vezettem körülbelül húsz percet, aztán visszamentünk a hivatalba. Ugyanez a hölgy készített rólam egy igazolványképet. Vártam tíz percet, közben elkészítette a jogosítványt, amit végül odaadott a kezembe. Nem kérdezgettek felesleges dolgokat, nem küldözgettek egyik ablaktól a másikig, hanem két óra alatt megkaptam a jogosítványomat teljesen legális úton. Ez Magyarországon egyszerűen elképzelhetetlen. A mindennapi élet fantasztikusan meg van szervezve abban a hatalmas országban. Ez egy olyan történet, amit soha nem fogok elfelejteni.– Ám 1993-ban hazatért Magyarországra.
– A feleségemnek nagyon erős honvágya volt. Tudtam, ez így nem működhet tovább. Semmiféle kényszer nem volt a hazatérésünkben. Jeleztem a dunántúli egyházkerület akkori püspökének, Márkus Mihálynak, hogy szeretnénk hazajönni. Dunántúli vagyok, édesapám a Dunántúlon volt lelkipásztor, tehát adódott számomra, hogy ide jöjjek vissza. A püspök úr felajánlotta a lehetőséget, az egyházkerült közgyűlése pedig megválasztott engem a Pápai Református Gyűjtemények igazgatójának 1993-ban.– Immár több mint két évtizede vezeti a gyűjteményeket. Mire a legbüszkébb ebből a bő húsz évből?
– Sok mindenre büszkék lehetünk. 1993-ban egy olyan intézményt – könyvtárat, levéltárat és múzeumot – vettem át, amely megmaradt ugyan az előző, diktatórikus rendszer alatt, de nagyon elszigetelt volt. Tulajdonképpen egy megtűrt intézmény volt. Mint ismert, a Pápai Református Kollégiumot megszűntették, viszont a könyvtárat, a levéltárat és múzeumot nem vették el, hanem összevonták őket. Így jött létre a Pápai Református Gyűjtemények, és a rendszerváltozás utáni legfontosabb feladatunk az volt, hogy ezt egy működő intézménnyé tegyük. Amikor idejöttem, a könyvtárnak másfél munkatársa volt. Ebből kellett egy működő könyvtárat csinálni. A külső körülményeket teljesen át kellett alakítani, továbbá ide kellett hozni egy szakembergárdát. A gyűjtemények munkatársi stábjának a kialakítására vagyok a legbüszkébb. Bárki képes új polcokat elhelyezni vagy számítógépes rendszert telepíttetni, ha van egy kis pénze. Azonban szakirányú végzettségű munkatársakból kialakítani egy szívvel-lélekkel tevékenykedő csapatot már jóval nehezebb. Hála Istennek, nekünk sikerült. Ezért azt mondhatom, ez a kitüntetés egy csapatmunkának az elismerése. Észrevehető volt a városban és a megyében is, hogy a könyvtár, valamint a levéltár mennyit fejlődött az utóbbi évtizedekben. Sorra adjuk ki a kiadványainkat, kutatási eredményeink elismertek, és a könyvtárunk is úgy működik, mint egy normális, mai nyilvános könyvtár. Gyakorlatilag teljesen meg tudtuk újítani a könyvtárat és a levéltárat. A mai magyar könyvtárhálózat egyik elismert és ismert tagjaként működünk.– Országos viszonylatban milyen szintet képvisel a Pápai Református Gyűjtemények?
– A mi könyvtárunk egy szakkönyvtár. A gyűjteményünk nem rendelkezik általános gyűjtőkörrel, tehát nem olyan mint például egy városi könyvtár. A mi könyvtárunknak van egy gyűjtőköre, ami klasszikusan a bölcsésztudományok köré csoportosul. A humán témákból igyekszünk minden fontos irodalmat beszerezni, a reál tematikából pedig csupán alapdolgokat gyűjtünk. A könyvtár eredete visszanyúlik a kollégium eredetéig, egészen a 16. századig. A teológiai irodalomnak évszázados hagyományai vannak nálunk. Túlzás nélkül mondhatom, a levéltárunk megkerülhetetlen a régió történetének a kutatásában. Minden évben nagyon sok kutatót fogadunk. A múzeum elsődleges feladata, hogy őrizze és hozzáférhetővé tegye a dunántúli reformátusság tárgyi emlékeit. Hamarosan lesz egy új levéltári épületünk, így a levéltár gondjai megoldódnak. A könyvtárban a raktárral akadnak problémáink, de a legnagyobb gond a múzeummal van. Ugyanis jelen pillanatban nincs megfelelő múzeumi kiállító helyiségünk. Ellenben anyagunk van, szép kiállításokat tudnánk rendezni. A régióban jelentős gyűjteménynek számítunk, és országos szinten is előkelő helyen jegyeznek bennünket.– Őriznek olyan ritkaságokat, amik máshol nem fellelhetőek?
– Természetesen. Minden könyvtárban vannak úgynevezett unikumok, amelyek másutt nincsenek meg. Az egyik leghíresebb ritka könyvünk Bornemisza Péter Ördögi kísértetekről című prédikációs kötete, amelynek nálunk van az egyetlen teljes példánya.– Azt hiszem, erre szokták mondani, hogy felbecsülhetetlen értékű.
– A pénzbeli értékére mindig rákérdeznek. Egy ilyen könyvnek a pontos értéke csak egy aukción derülhetne ki. Persze ennél sokkal fontosabb az eszmei értéke.– Több felelősségteljes, komoly munkával járó tisztséget is betölt. Marad ideje a családjára, saját magára?
– Nem sok. Hála Istennek, a gyerekeim már nagyok. Öt évvel ezelőtt választottak meg főjegyzőnek, hat évre szól a megbízás. Egy ilyen szolgálatot kisgyermekes családapának nem javasolnék – jegyezte meg egy mosoly kíséretében Köntös László.– Mivel foglalkozik a szabadidejében? Hogyan kapcsolódik ki?
– Mindig is nagyon szerettem írni, ha valami foglalkoztatott, akkor azt megírtam. De nem szépirodalomra kell gondolni, hanem inkább tanulmányokra, esszékre, ilyesmikre. A mai napig szívesen írok. Emellett amikor még a fiam itthon volt, rendszeresen jártunk együtt horgászni. Azonban egyedül már nincs kedvem a pecázáshoz.– Milyen célokat szeretne még megvalósítani?
– Hát, ez jó kérdés. Céljaim olyan értelemben vannak, hogy szeretném befejezni a levéltárat az új épülettel, a könyvtárat pedig a további raktárhelyiségekkel. Innentől már csak működtetni kell őket – mondta mosolyogva a gyűjteményi igazgató. – Ellenben a múzeum már jóval nagyobb falat, mert ahhoz a pápai református ótemplomot kellene felújítani. Ennek a gyönyörű épületnek a felújítása sajnos nagyon komoly összegbe kerülne. Ez már túlmegy az én kompetenciámon, de az lenne az igazi, ha a reformáció évfordulójára, 2017-re meg tudnánk valósítani. Az ótemplomban lehetne az igazi dunántúli református múzeum. Szóval ez egy igazán szép cél lenne.
Képek:
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!
Megértésüket köszönjük!
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!
Megértésüket köszönjük!