Diákvárosok Találkozója – új programmal bővül a város rendezvénykínálata


2014-05-11 09:37:57  | cikk: HuHa  | 


Diákvárosok Találkozója – új programmal bővül a város rendezvénykínálata főképe
Pápa diákvárosi hagyományaira építve, a hosszú éveken át sikeresen működő Ősi Diákvárosok Találkozójának emlékeit is felidézve, a 800 éves jubileumi programsorozat keretében új rendezvényötletet fogalmazott meg a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ, s az ötletet az önkormányzat is támogatta. Így május végén hat vendégtelepülés fiatalokból álló művészeti csoportjainak részvételével rendezik meg a Diákvárosok Találkozóját. A rendezvény vendégeknek kínált programjairól és a helyi közönség érdeklődésére is számot tartó eseményekről egyeztetett tegnap a művelődési központ igazgatója és a város vezetése.
Mint megtudtuk, a házigazdák mellett a békéscsabai Csaba Színi Stúdió, a kecskeméti Ifjú Morbid Színpad, a pécsi Fordan Sport- és Tánc Centrum, a sárospataki Pacurka Ifjúsági Néptánccsoport, a soproni Bim Bam Band Csengettyűegyüttes, Fuvolaegyüttes, Fermata Gitárzenekar és a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Iskolaközpont Diákszínjátszó Köre fogadta el a meghívást a rendezvényre és érkezik Pápára május 30-án.  A meghívottak körét a JMSZK meglévő szakmai kapcsolatai alapján állították össze, a cél az volt, hogy olyan közösségeket hívjanak meg, amelyek élő kapcsolatot ápolnak saját településükkel, tevékenységük pedig példamutató értékteremtést, a fiatalok aktív megszólítását célozza.
Balogné Uracs Marianna, a JMSZK igazgatója elmondta, ügyeltek arra, hogy minél több művészeti ág képviseltesse magát, így a színjátszó produkciók mellett zenei előadások, néptánc és moderntánc is szerepelt majd a rendezvényen.
-A Diákvárosok Találkozójának programját két csoportra kell osztanunk, a vendégeknek olyan programot állítottunk össze, melyben a fellépésen túl lehetőségük lesz városunk megtekintésére és a házigazda csoportjukkal való megismerkedésre, hiszen minden ideérkező ifjúsági művészeti csoportot egy pápai, hasonló művészeti ágban dolgozó közösség fogad majd, akikkel remélhetőleg hosszú távú kapcsolatot tudnak kialakítani. A vendégek egyébként pénteken délben érkeznek és vasárnapig maradnak, így lehetőségük lesz a kikapcsolódásra, szórakozásra is itt Pápán – tájékoztatott az igazgató. A nagyközönségnek is szóló programok változatos kínálatot mutatnak, az Erzsébet ligetben pénteken és szombaton várják a pápaiakat és a más településről érkező érdeklődőket. A találkozó a helyiek bemutatkozásával kezdődik, pénteken este a Szigeti Veszedelem című összművészeti produkciót láthatja a közönség - melyben háromszázötven fiatal szerepel -, szombaton délután pedig a vendégcsoportok előadásaira várják a nézőket, és mindkét estét jó hangulatú bulival zárják majd.
-A színpadi produkciók mellett sok fiatalos, dinamikus programmal is várjuk az érdeklődőket, kézműves foglalkozások, flash mob, közös videoklip készítés, képzőművészeti alkotás, hagyományőrző program szerepel a kínálatban.
Áldozó Tamás az új kezdeményezés kapcsán úgy fogalmazott, mindig törekednek a hagyományos programok megújítására és örömmel veszik, ha a meglévő változatos városi rendezvénykínálat új elemmel gazdagodik.
-Sokszor nem is kell újat kitalálni, hiszen vannak olyan múltból ismert rendezvények, melyeket érdemes felújítani. Ilyen ez a találkozó is, ami az egykori Ősi Diákvárosok Találkozójának ötletén alapul és melyre különböző magyarországi és határon túli diákcsoportokat várunk. Ezen a rendezvényen olyan fiatalok jönnek össze, akik valamilyen művészeti ágban csiszolják tehetségüket, olyan közösséghez tartoznak, amely szülővárosukban értékteremtő tevékenységet folytat.
A tervek szerint a rendezvényhez egy szakmai kerekasztal beszélgetés is társul, ennek célja, hogy a helyi és vendég művészeti csoportok vezetői, az ifjúsági közművelődés területén dolgozó szakemberek megosszák egymással tapasztalataikat, ötletekkel segítsék egymás munkáját. A nagyközönség előtt is nyitott szombat délelőttre tervezett tanácskozás a további együttműködési lehetőségek megfogalmazására is lehetőséget biztosít.
A május 30. és június 1. között megrendezendő Diákvárosok Találkozója Pápán eddig még nem látott produkciókat vonultat fel és méltán számíthat a pápaiak érdeklődésére – vélik a szervezők.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!