Gazdasági növekedés és jó, tovább javuló közbiztonság – Üléseztek a képviselők


2014-05-10 11:55:10  | cikk: pt  | fotó: pt  | 


Gazdasági növekedés és jó, tovább javuló közbiztonság – Üléseztek a képviselők főképe
Többek között költségvetési, közbiztonsági, gyermekvédelmi, valamint építészeti örökségvédelemmel kapcsolatos témák kerültek napirendre a pápai önkormányzat képviselő-testületének pénteki, igencsak sűrűre sikerült ülésén. A Városháza nagytermében lezajlott tanácskozáson a képviselők ellenszavazat nélkül fogadták el a zárszámadást a 2013. évi költségvetés végrehajtásáról.
– A 2013. évi költségvetésünk a Pápai Hús 1913 Kft. helyzete miatt váratlan nehézségekkel szembesült, hiszen nem teljesültek a vállalat adóbefizetései. Továbbá mivel a húsgyár helyzete – azáltal, hogy nem tudott fizetni a szolgáltatásokért – tovább gyűrűzött a Pápai Vízmű Zrt.-re is, ennek a vállalatnak a befizetései sem teljesülhettek. Ezáltal év közben egy jelentős hiány látszott a 2013. évi költségvetésben. Azonban több intézkedés együttes hatása a tavalyi év végére kompenzálta a hiányt és biztossá tette a költségvetés végrehajtását. Ezek közül nagyon fontosak voltak a takarékossági intézkedések, és amellett, hogy az intézmények példásan gazdálkodtak, jelentősen számítottak a helyi gazdaság megnövekedett teljesítményének következtében megnövekedett iparűzési adóbevételeink. Az említett gazdasági növekedés 2013-ban kompenzálta a pápai hús kiesését. Tehát a tavalyi évben a pápai helyi gazdaság egy húsgyárnyi mérettel nőtt meg és fizetett több adót – mutatott rá a testületi ülés utáni sajtótájékoztatóján dr. Áldozó Tamás polgármester. Hozzátette, az önkormányzat pályázatoknak és rendkívüli kormányzati támogatásnak köszönhetően további forrásokhoz jutott, így a 2013-as évet olyan kiváló helyzetben zárta a városi költségvetés, amire hosszú ideje nem volt példa.

Pénteki ülésén a képviselőtestület formai szempontok miatt módosított egy szociális rendeletet, majd önkormányzati rendeletet alkotott az építészeti örökség helyi védelméről. Utóbbi napirendi pont során hosszas diskurzus alakult ki az ülésteremben, melyen részt vett dr. Winkler Gábor, Pápa város főépítésze. A neves szakember kiemelte, minden esetben teljes városképben gondolkodnak, és a város atmoszférájának megőrzését szem előtt tartva szeretnék megvalósítani a fejlesztéseket. Grőber Attila szocialista képviselő szerint a témához kapcsolódóan szigorú szabályozásra van szükség, és meglátása alapján ebbe például nem fér bele a műanyag technológia alkalmazása az érintett épületek nyílászáróinak cseréjekor.
Dr. Áldozó Tamás felhívta rá a figyelmet, a most megalkotott rendelet nem tévesztendő össze a műemlékvédelemmel. – A műemlékvédelemre vonatkozó szabályokat ez csupán kiegészíti, és nem helyettesíti, nem váltja fel. Ez a rendelet további területeket, további építményeket von be a szabályozásba. Célja, hogy a városban az előző évszázadokban kialakult építészeti örökségnek az a része is megőrizhesse az értékeit, ami nem áll műemlékvédelem alatt. Ebben a rendeletben kötelezettségeket írunk elő ingatlantulajdonosok számára. Ugyanakkor a következő üléseken jogokat is fogunk biztosítani, nevezetesen az önkormányzat meghatározott feltételek teljesülése esetén hozzá kíván járulni a kötelezettségből fakadó többletkiadásokhoz azoknál az ingatlanoknál, amelyekre ez a rendelet kiterjed – tájékoztatott a városvezető. Megjegyezte, ez a rendelet még biztosan számos módosításon fog keresztülmenni. – Ugyanis ezzel egy olyan szabályozási területre léptünk, amely nagyon sokak érdekeit érinti, nagyon sokaknak a javaslatait is ki fogja váltani. Készek vagyunk minden építő jellegű, a cél megvalósítását segítő javaslatot befogadni és a szabályozás elemei közé emelni – hangsúlyozta. A rendeletbe ezúttal a történelmi Erzsébetváros került bele, valamint a Nagyhantai malom egy pályázat miatt.

A tanácskozáson a testület három beszámolót is meghallgatott. Ezek közül a város közbiztonságáról szól beszámoló váltotta ki a legnagyobb aktivitást a képviselők körében. A felmerülő kérdésekre dr. Töreki Sándor, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, valamint Varga Balázs, a helyi kapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője és Nagy Ákos, a bűnügyi osztály első embere válaszolt. (Szappan Csaba pápai rendőrkapitány egészségügyi okok miatt nem tudott részt venni az eseményen.)
A beszámoló szóbeli kiegészítésében Varga Balázs elmondta, az elmúlt év legnagyobb eredményének azt tartják, hogy a város, illetve a kapitányság illetékességi területén sikerült megőrizniük a korábbi évekhez hasonló, jó színvonalú közbiztonságot. – Tevékenységünk egyik legfontosabb mérője a nyomozás-eredményességi mutató, amely tavaly két százalékkal magasabb volt, mint az azt megelőző esztendőben – tudtuk meg a rendőr őrnagytól, aki hozzáfűzte, az ismertté vált bűncselekmények száma csökkent az illetékességi területükön, ami kedvező hatással volt a lakosság biztonságérzetére.
Emellett viszont megjegyezte, hogy meggyűlt a bajuk a lakásbetörés-sorozatokkal, amely a tavalyi év legnagyobb kihívása volt számukra. Mint mondta, ezen a területen is értek el sikereket, de ezzel kapcsolatban az idei év is tartogat feladatokat. Egyébként ezeket a bűncselekményeket jellemzően nem pápai, hanem úgynevezett utazó bűnözők követték el. Varga Balázs rámutatott, sikerült a város igényeihez igazítani a rendőrség közterületi jelenlétét, javult a közterületi szolgálat lakossági megítélése, és sikeresek voltak az új szolgálati formák is. – A kitűzött céljaink teljesültek, a bűncselekmények száma csökkent, a közbiztonság javítására tett intézkedéseinket a lakosság kedvezően fogadta. A közterületeken és a nyilvános helyeken alapvetően sikerült a rend fenntartása – fogalmazott.
Dr. Töreki Sándortól megtudtuk, az elmúlt év végén a Belügyminisztérium (BM) által készített felmérés azt mutatta, hogy a pápai rendőrkapitányság illetékességi területén a lakossági megelégedettség a négyes érték felett volt. Ez pedig jelenetős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság megítélése országosan a második legkedvezőbb lett a lakosság körében. A rendőrfőkapitány kiemelte és példaértékűnek nevezte a pápai rendőrség együttműködését a polgárőrséggel, valamint a közterület-felügyelettel. Egyúttal jelezte, egyre sürgetőbb lenne a Pápai Rendőrkapitányság épületének felújítása.
Dr. Péntek Árpád fideszes képviselő kérdéseire válaszolva Varga Balázs egyebek mellett elmondta, az illegális szemétlerakás visszatérő problémájával szemben is értek el sikereket, habár ennek rendkívül nehéz a felderítése és folyamatosan, összehangolt munkával kell küzdeni ellene. Dr. Töreki Sándor Süle Zsolt jobbikos képviselő felvetéseire reagálva hangsúlyozta, a rendőrség nem tesz különbséget az egyes városi rendezvények között, valamennyi biztosításában részt vesznek.
A radikális párt politikusa a térfigyelő kamerarendszer esetleges bővítéséről is érdeklődött. Ehhez kapcsolódóan a rendőrfőkapitány elmondta, a kapitányság folyamatosan egyeztet a városvezetéssel a térfigyelő kamerákról, míg dr. Áldozó Tamás egy BM-es pályázatra hívta fel a figyelmet. Ez a pályázat térfigyelő kamerarendszerek kiépítésére és bővítésére vonatkozik, Pápa városa pedig 18 kamera telepítését kívánja megpályázni. – Ezek a kamerák a Pápai Rendőrkapitánysággal közösen kialakított koncepció szerint a város bevezető útjain rendszámfelismerő funkcióval ellátott kamerák lennének. Továbbá a Perutz Stadion, a Városi Sportcsarnok és a Várkertfürdő parkolóinak a környékén a gépkocsi-feltörések megakadályozása, valamint a Téglagyári út környékén az illegális hulladék lerakásának megelőzése érdekében helyeznénk el kamerákat – közölte a polgármester.
A közbiztonságról szóló beszámolót 12 igen szavazattal, egy nem ellenében fogadta el a testület. Ugyancsak elfogadták a polgárőrség beszámolóját, amelynek megtárgyalása közben Bitai Sándor, a szervezet elnöke jelezte, a polgárőrségnél is szívesen fogadják az önkéntes szolgálatukat teljesítő középiskolásokat.

Az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról szóló beszámolóval kapcsolatban Benecz Rita, az önkormányzat egészségügyi és szociális osztályának vezetője kiemelte: Pápán 150-nel csökkent a rendszeres gyermekvédelmi támogatást igénybe vevő családok száma, ami azt is mutathatja, hogy pozitív változás történhetett a családok jövedelmeinek tekintetében. – A városban egy kiterjedt intézményhálózat, egy figyelőrendszer, a számukra biztosított eszközök, illetve a pénzbeli és természetbeni juttatásoknak a sokasága hivatott azt a célt szolgálni, hogy mindenki hozzájusson a megfelelő mennyiségű és minőségű ételhez. Az ezen a területen dolgozó kollégáink példaértékűen végzik a munkájukat – jelentette ki dr. Áldozó Tamás. Az egyhangúlag elfogadott beszámolót érintő kérdések megválaszolására Szalainé Tihanyi Andrea, az Egyesített Szociális Intézmény vezetője, Oláh Márta, a Gondozási Központ vezetője, valamint Kovács Zoltánné családgondozó jelent meg az ülésen.

A képviselő-testület a vegyes ügyek során többek között meghatározta a pápai Értéktár Bizottság bizonyos eljárási szabályait. Ez a bizottság azt a célt szolgálja, hogy az arra érdemes helyi kezdeményezések adott esetben bekerülhetnek a Települési Értéktárba, majd a Magyar Értéktárba, végül pedig a hungarikumok körébe. Az utóbbi kategóriába történő bejutáshoz néhány pápai érték is eséllyel pályázik. A képviselők megszavazták továbbá, hogy a város pályázatot nyújtson be a Nagyhantai malom rekonstrukciójára és a térfigyelő kamerarendszer bővítésére. Emellett döntés született arról is, hogy a református egyházközösség emlékjelet állíthat a Fő utcán a református ótemplom elé, míg a Pápa Városi Televízió létszámemelést hajthat végre.

Zárt ülés is színesítette a tanácskozást, melynek során az önkormányzati tulajdonú társaságok (Pápai Platán Városmarketing és Turisztikai Nonprofit Kft., Pápai Városfejlesztő Társaság Kft., Pápai Szeletelt és Darabolt Hústermékeket Csomagoló Kft.) beszámolói kerültek terítékre. A polgármestertől megtudtuk, a testület elfogadta a nevezett társaságok 2013. évi beszámolóit, valamint a 2014. évre vonatkozó üzleti terveit.

Dr. Áldozó Tamás arról is tájékoztatott, hogy a 2015. évi, sportegyesületek számára kiírt pályázatkörből kizárták a Pannónia Power SE-t. A döntést – a 2014. évre vonatkozó támogatási szerződés egyik pontja alapján – azért hozták meg, mivel az említett sportegyesület elnöke az úgynevezett Húsos edzőteremmel kapcsolatban olyan kijelentéseket tett, ami nem felel meg a valóságnak, és súlyosan sérti az önkormányzat jó hírnévhez fűződő jogait.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!