Nyílt napot szerveztek a QSI pápai nemzetközi iskolájában


2014-05-09 09:48:37  | cikk: mo  | 


Nyílt napot szerveztek a QSI pápai nemzetközi iskolájában főképe
2012 szeptemberétől iskolaként működik az Ipari Parkban található Inkubátorház. Az épületet a QSI International School bérelte ki azzal a céllal, hogy a SAC/C-17 program keretében Pápán tartózkodó családok gyermekeinek iskolát létesítsen. Az amerikai alapítványi iskolahálózat angol nyelvű oktatást biztosító intézményeiben 3-tól 13 éves korig fogadják a gyermekeket.

A QSI pápai nemzetközi iskolában a héten nyílt napot szerveztek az érdeklődőknek. Domonkos Adrienn, az intézmény óvónője elmondta, jelenleg 67 kisgyermek tanul az iskolában, s most az ő szüleiket, illetve érdeklődőket vártak a programra. A nyílt nap keretében a látogatók ízelítőt kaptak az intézményben folyó oktató-nevelő munka módszereiből. A 3-4 éves gyerekek négy helyszínen ismerkedhettek az írás, a számolás és a tudományok világával, természetesen az életkoruknak megfelelő, játékos formában.

Az iskolában angol nyelven folyik a nevelés. Az oktatási rendszer a magyartól eltérő – tudtuk meg az óvónőtől. Domonkos Adrienn elmondta, intézményükben már ötéves kortól foglalkoztatják a gyerekeket, amely egyfajta előkészítő képzésnek felel meg.
A nemzetközi iskolában június 17-ig tart az idei tanév, míg a következő iskolaév augusztus 21-én indul.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!