Pocsék idő, remek hangulat a III. Városrészi Majálison


2014-05-04 22:56:25  | cikk: HuHa  | 


Pocsék idő, remek hangulat a III. Városrészi Majálison főképe
Nem kedvezett az időjárás a szombati városrészi majálisnak, melyet az Acsády sportpályáján rendeztek meg, s melyre elsősorban a Huszár és a Fáy lakótelepen és környékükön élőket várták. Ez a rendezvény egyébként a legfiatalabb a városrészi napok között, hiszen harmadik alkalommal szervezték meg, sikere azonban hasonló a nagyobb múlttal rendelkező lakótelepi napokéhoz.
Az idei év programja is számos érdekességet kínált a látogatóknak, az időjárás azonban nem fogadta kegyeibe a majálist. Ennek ellenére mind a huszonkét nevezett főzőcsapat megjelent reggel a sportpályán, s dacolva az esővel, széllel és hideggel lelkesen hasították a fát, őrizték a tüzet, szelték a hagymát, húst és egyéb hozzávalókat és bőszen kevergették a készülő finomságokat. A csapatok között civilek, városi szervezetek és politikai pártok is szerepeltek, s a főszakácsok és kukták remek hangulatban főzték a finomabbnál finomabb ételeket. A tűzoltók például franciabokával és disznófarokkal dúsították a versenyhez kapott húst, egy másik csapat gombával (nem bolonddal) bolondította meg a készülő pörköltet. A főzőverseny célja - mint minden hasonló rendezvényen - a jótékonykodás volt, az elkészült ételekből befolyó adománnyal a Kópé Várat támogatták ezúttal a rendezvényre kilátogató és pörköltből jóllakó vendégek. S mire a háromtagú zsűri végigjárta és végigkóstolta az ízletes ételeket, nem is maradt a kondérokban semmi. Bocskay László, a városrész önkormányzati képviselője a zsűri tagjaként vett részt a megmérettetésen, s mint mondta, rendkívül nehéz volt kiválasztani a sok jó étel közül a legjobbakat. A fél egykor tartott eredményhirdetésen a képviselő köszönetet mondott a csapatoknak, hogy a barátságtalan idő ellenére is vállalták a közös főzést és köszönetet mondott azoknak is, akik kilátogattak a rendezvényre és a megvásárolt ételekkel támogatták a nemes célt. A zsűri döntése alapján a legízletesebb étel a Pápai Mentőállomás munkatársainak pörköltje volt, második helyen végzett a Honvéd Bajtársi Klub csapata, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig a Pápai Polgári Kör csapata állhatott fel. Kürti József, a Pápai Mentőállomás csapatának kapitánya a nyertes ételről szűkszavúan nyilatkozott, de annyit elárult, saját receptjük van és ezzel próbálják elvarázsolni a főzőversenyek zsűrijét és vendégeit – ezúttal is sikeresen. Csapatukat egyébként állandó tagok alkotják, akik mindig szívesen állnak össze az ilyen rendezvényekre, remek hangulatban készítik az ételeket és örömmel közreműködnek a város különböző szervezeteinek támogatásában. A mentőállomás vezetője azt is elmondta, meglátása szerint szükség van ezekre a közösségi rendezvényekre, melyek megmozgatják a városlakókat és kiváló szórakozási lehetőséget kínálnak.
A főzőverseny adományaiból 151 ezer forint gyűlt össze, ezt a délutáni színpadi műsoron adta át Bocskay László Berkes Bélánénak, a Kópé Várat működtető Vajda Péter Lakótelepi Gyermekekért Alapítvány elnökének. Az elnök asszony a gyermekek és munkatársai nevében köszönettel fogadta az adományt, mint mondta, az alapítvány csupán felajánlásokból, támogatásokból és pályázati forrásokból gazdálkodhat. Az összeget udvari játék vásárlására fordítják, hiszen a Kópé Vár célja, hogy a legkisebb gyermekektől a kamaszokig minden fiatalnak hasznos időtöltést tudjanak biztosítani és a szabadban való elfoglaltságokat népszerűsítsék.
-A gyerekeknek játék kell, játszótér kell – idézte Klebelsberget és hozzátette, céljuk, hogy a kiskamaszoknak is tudjanak érdeklődési körüknek megfelelő időtöltést kínálni, megelőzve a folytonos számítógépezést és az utcán csellengést.
A III. Városrészi Majális délutáni programjai is sok érdekességet kínáltak, ahogy az önkormányzati  képviselő megfogalmazta, igyekeztek úgy összeállítani a programot, hogy főként a városrészen működő csoportok és a város művészeti csoportjai kapjanak fellépési lehetőséget, ezzel is megismertetve munkájukat a nagyközönséggel. A sort az Erkel–iskola diákjai és a JMSZK Vadvirág Néptáncegyüttesének ifjú táncosa nyitották, műsorukban rábaközi, szatmári és kalocsai táncokat láthattak az érdeklődők, az előadás végén pedig fergeteges táncházba invitálták a jelenlévőket. Így hamarosan viseletbe öltözött táncosok és „civilek” kavalkádja ropta a színpadon, aztán elindult a vonatozás és a nézőtéren ülők között tekergett, kígyózott a gyerekekből, felnőttekből álló vidám társaság. A táncosok produkcióját a TheaTürr színjátszó csoport követte a színpadon, ők a Csalóka Péter című vásári komédiával szórakoztatták a közönséget. Nagy sikere volt a rendőrkutya bemutatónak, melyen Aldo, Kocsis József rendőr zászlós kiváló kutyája nemcsak fegyelmezettségével és tudásával kápráztatta el a közönséget, hanem játékos kedvével is, hiszen a precízen bemutatott kábítószer-kereső és őrző-védő feladatok előtt vígan hempergett a vizes fűben, mosolyt csalva a produkcióra kilátogatók arcára. Aldo egyébként kézjelzésre ugat, feltűnő kaparással mutatja meg az elrejtett kábítószer helyét, az autó tetejéről is „leszedi a rosszfiút” és minden pillanatban figyel gazdájára. A látványos show-t Kocsis József kutyás járőrvezető remek stílusú előadása egészítette ki, a rendőr zászlós humort sem nélkülöző tájékoztatójában egyértelművé tette, a jól képzett rendőrkutyát nagyon komolyan kell venni, hiszen félelmet nem ismerő, feladatától eltántoríthatatlan társa a rendőrnek.
A rendezvénysátorban folytatódó programon Greznár Zoltán és cigányzenekara játszott népszerű magyar nótákat és dalokat, múltidéző regruta és katonadalokkal szórakoztatta a vendégeket a Honvéd Bajtársi Egyesület Vidám Nagyik csoportja, majd a The Swing Sisters idézte fel a 40-es, 50-es 60-as évek zenei stílusát. Ezt követően a Black Bunny Rock and Roll Club és a Balance Stúdió táncosai rendeztek táncparádét, kora estig pedig kézműves játszóház is várta a kicsiket és nagyokat. A Kópé Vár munkatársai és önkéntesek segítségével gyöngyöt fűztek, lufi-figurát készítettek és muffinpapír balerinát alkottak a gyerekek, akikhez a szülők is szívesen csatlakoztak.
Az est sztárvendége Soltész Rezső volt, majd a Főnix zenekar bulijára várták a szórakozni vágyókat.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!