Nagyarányú vereségbe szaladt bele a Lombard Pápa


2014-05-04 21:43:18  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: Babos Petra  | 


Nagyarányú vereségbe szaladt bele a Lombard Pápa főképe
Idei második győzelméért, de minimum a pontszerzés reményében lépett pályára az OTP Bank Liga 27. fordulójának zárómeccsén a Lombard Pápa együttese. Az ellenfél a bajnoki aranyra hajtó Debrecen volt. A Győri ETO szombati sikerével pontszámban beérte Kondás Elemér együttesét, így számukra a győzelmen kívül minden más eredmény csalódás lett volna. A hazaiaknál Kenesei Krisztián felgyógyult sérüléséből, Tajthy Tamás azonban hét közben eltörte a kezét, amit meg is kellett műteni, minden bizonnyal idén már nem lép pályára. Rajta kívül Lazar Arsic izomsérüléssel bajlódik, valamint Nagy Tamás egész héten megfázással küszködött. Tóth Bálint, aki a Szűcs – Tóth G., Struhar, Présinger, Németh M. – Nagy S., Sekour, Csizmadia, Eszlátyi, Griffiths - Kenesei kezdőt küldte pályára a kezdés előtt úgy fogalmazott, a Debrecennek nem igazán van gyenge pontja, túl kell küzdeni, túl kell játszani őket ahhoz, hogy nyerni tudjanak vagy legalább döntetlen sikerüljön elérni ellenük. Kassai Viktor kezdő sípszava előtt Bíró Péter tulajdonos és dr. Kovács Zoltán Veszprém megyei kormánymegbízott, országgyűlési képviselő köszöntötte a 60. születésnapját ünneplő Szemán György klubigazgatót. Díjat kapott a Pápai Egyesített labdarúgó Club U-17-es játékosa, Müller Rajmund, akit március hónap legjobbjának választottak. Április hónapban ezt a kitüntető címet az U-14-es alakulat labdarúgója, Pintér Erik érdemelte ki.
Mindjárt a harmadik percben helyzetet alakítottak ki a fehér mezesek, Bódi ugratta ki Kulcsár Tamást, a támadó az ötös sarkáról lőtt, Szűcs vetődve védeni tudott, csakúgy, mint három perccel később Szakály 16 méteres lövésénél. A 20. percben Mihelic ugratta ki a leshatáron kilépő Kulcsárt, aki az ötös jobb sarka elől lőtt, de Szűcs ezúttal lábbal ismét védeni tudott. Nem kényeztette el a kilátogató közel 1500 szurkolót a két gárda, jobbára a küzdelem dominált, a 38. percre azért a Lombard is összehozott egy veszélyes szituációt: Németh bal oldali beadását Kenesei bólintotta a jobb kapufa mellé. A 40. percben megszerezte a vezetést a Loki, Kulcsár jobb oldali beadása előbb magas volt Sidibének, a hosszúról visszatett labdát két pápai védő kötött egy lépésről az üres kapuba lőtte 0-1. Sokáig nem örülhetett a DVTK, hiszen a 43. percben Eszlátyi szögletét Griffiths a jobb alsóba fejelte 1-1. A végén még Máté csúsztathatott volna egy szabadrúgást Szűcs kapujába, ez azonban kimaradt, döntetlennel vonulhattak pihenőre a felek. A hazaiak a második félidei kezdésükkel joggal szolgáltak rá az ’öltözőben maradt a csapat’ kifejezésre, Présinger hibája után ugyanis mindjárt a 46. percben Mihelic a jobb alsóba lőtt 1-2. Az 53. percben Zsidai jobb oldali beadásába a becsúszó Struhar ért bele kézzel, Kassai büntetőt ítélt, melyet Sidibe a kapu közepébe lőtt 1-3. Az 59. percben Korhut szlalomozott a védők között, majd az ötös bal sarkáról lőtt, Szűcs lábbal védeni tudott. Egy perccel később Kulcsár Csizmadiába lőtte a játékszert a tizenhatoson belül, majd Sidibe próbálkozását ütötte ki Szűcs, a kipattanó Kulcsár elé került, aki 10 méterről nem tudott az üres kapuba gurítani. A 65. percben Korhut állt a legközelebb a pápai szépítéshez, a védő lábáról leperdült a labda, mely kis híján meglepte Novakovic-ot. A 73. percben tíz emberre fogyatkoztak a mieink, Tóth Gábor rúgott oda csúnyán Mihelicnek, a pápai védőt azonnal kiállította a játékvezető, a debreceni játékost pedig le kellett cserélni. A 81. percben tovább nőttek a Lombard gondjai, Németh Milán ugyanis megsérült, és mivel Tóth Bálint korábban már mindhárom cserelehetőségét kihasználta – Maric, Király és Kulcsár állt be – a Lombard kilenc emberrel fejezte be a mérkőzést. Információink szerint a pápai bekk bokaszalag szakadást szenvedett. A 87. percben Zsidai jobb oldali beadását Seydi öt méterről a jobb alsóba fejelte, Szűcs csak a gólvonal mögött tudott beleérni a labdába 1-4. A kegyelemdöfést a 89. minutumban Seydi adta meg a Lombardnak, Korhut indította a bal oldalon a támadót, akit Struhár nem tudott szerelni, a debreceni ballal tíz méterről a bal alsóba helyezett 1-5.

Lombard Pápa – DVSC-Teva 1–5 (Griffiths 43., ill. Sidibe 40., 54. – 11-esből, Mihelic 46., Seydi 87., 89.)

Kondás Elemér: Nagyon nehéz mérkőzésre készültünk, a Pápa hazai pályán kifejezetten jó csapat, ráadásul élénken élt bennünk az őszi mérkőzésen történtek. Az első félidőben volt több lehetőségünk is, ám Szűcs Lajos néhányszor bravúrral védeni tudott. A második játékrészt jól kezdtük, gólt tudtunk lőni, utána tovább növeltük az előnyünket, helyzeteink voltak. A srácok higgadtan, nyugodtan, gondolkodva fociztak, nagyobb részben ennek köszönhető, hogy ilyen arányban meg tudtuk nyerni a meccset.

Tóth Bálint: Gratulálok a Debrecennek, megérdemelten nyertek. Az első félidő utáni szünetben nem gondoltam volna, hogy ez így fog végződni, nem látszódott. A második félidőben öt perc alatt tönkretettünk mindent. Több futást, több agresszivitást vártam, szeretnék már egy mérkőzést látni, amikor begörcsöl a játékosom lába, amikor minden áron le akarja győzni az ellenfelet. Ezen felül kicsit önkritikusnak is kell lennem, mert a három belső védős játék ma nem klappolt, amikor meg váltottam, már késő volt. Már szinte mindenki elkönyvelte a bennmaradásunkat, én ezt nem tartom jónak, mert a számolgatásnak az lesz a vége, hogy az Újpest elleni utolsó fordulóban egy ki-ki meccset fogunk játszani, remélem nem lesz igazam…

Lombard Pápa: Szűcs L. – Tóth G., Csizmadia, Struhár, Présinger (Maric 58.) – Nagy S., Sekour, Németh M., Eszlátyi (Kulcsár K. 78.) – Kenesei (Király 77.), Griffiths

DVSC-TEVA: Novakovics – Brkovics, Máté, Mészáros, Korhut – Mihelic (Vadnai 75.), Zsidai, Szakály, Bódi – Kulcsár (Seydi 73.), Sidibe (Volas 90.)

Mint arról korábban többször beszámoltunk, a Sport TV és az MLSZ családbarát mérkőzésnek hirdette meg a párosítást, melynek keretén belül egy 250.000 forint értékű családi wellness hétvégét sorsoltak ki, a szünetben pedig tizenegyes rúgó bajnokságot is rendeztek, a legügyesebbek értékes nyereményekkel gazdagodtak. A pihenésre családjával az egyes sorszámú néző, Bolláné Bódi Piroska készülhet, a büntetőpárbajt Karácsony Kristóf nyerte.

A Lombard Pápa május 10-én Kecskeméten folytatja a bajnoki küzdelmeket.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!