Öt-öt gólt gurítottak a PELC fiataljai


2014-05-03 15:29:09  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Öt-öt gólt gurítottak a PELC fiataljai főképe
Az U-15-ös és az U-14-es utánpótlás labdarúgó bajnokságban is hazai fordulót rendeztek. A 24. körben az utolsó előtti helyen álló Körmend ellen győzelemre készültek a dobogóra hajtó hazaiak, akik az odavágón 8-0-ra ütötték ki a Vas megyeieket. Forsthoffer Tibor csapata legutóbb az Üstökös ellen már kezdte megtalálni őszi formáját, ráadásul az egyik gólfelelős, Sztojka Olivér eltiltása is lejárt, így ott lehetett a keretben. Az elvárásoknak megfelelően játszottak a hazaiak a szerényebb képességű ellenféllel szemben, a 24. percben Nagy Bence szerezte meg a vezetést a mieinknek, majd négy perccel később Balogh Barnabás emelte át a játékszert a kimozduló kapus felett. Fél óra játék után egy szögletet Böröczky András juttatott a hálóba, hét minutummal később Szabó Erik is beköszönt, ezzel már 4-0 volt a félidei állás. A második 40 percben csak egy gól esett, Sztojka büntetőből állította be az 5-0-s hazai sikert.

Forsthoffer Tibor: Örülök a győzelemnek, sajnos a játék még mindig nem az, amit szeretnék látni. A Veszprém és a Balatonfüred ellen gyengén játszottunk, az Üstökös ellen ugyan nyertünk, de a játék ott sem volt meggyőző. Úgy látom talán sikerül a dobogóra odaérnünk, ehhez azonban legközelebb Szombathelyen sokkal többet kell nyújtanunk, ami a sok hiányzónk miatt nem lesz egyszerű.

PELC U-15 – Körmend 5-0 (4-0) Gsz.: Nagy, Balogh, Böröczky, Szabó, Sztojka

PELC U-15: Szigeti (’60 Csonka) – Hujter, Szabó, Böröczky, Tauber – Farkas, Nagy, Tibold (’41 Benecz), Balogh (’48 Koch)– Bánhalmi, Szabó (’48 Sztojka)

Jevgenyij Baranov csapata 2-1-es félidő után 5-1-es sikert könyvelhetett el, a mieinknél Pintér Erik duplája mellett Kolozsvári Márton és Fribék Gergely is beköszönt, a végeredményt Fodor öngólja állította be.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!