Gúr Roland: A munkahelyteremtésen van a hangsúly


2014-04-30 20:10:28  | cikk: mo  | 


Gúr Roland: A munkahelyteremtésen van a hangsúly főképe
A munka ünnepe kapcsán szervezett megemlékezést követően a Pedagógus Művelődési Házban gyűltek össze a szocialista párt tagjai és a szimpatizánsok. A programon Gúr Roland, az MSZP európai parlamenti listájának 3. és Brantmüller László, a lista 17. képviselőjelöltje tartott lakossági fórumot. Az érdeklődőket Grőber Attila, a szocialista párt helyi elnöke köszöntötte, majd Gúr Roland beszélt az európai parlamenti választások jelentőségéről. Minden, ami Európában történik, az Magyarországhoz kötődik és minden, ami hazánkban történik, az Európát is érinti – jelentette ki a politikus. Véleménye szerint a legfontosabb a munkahelyteremtés kérdése. A közelmúlt eseményei is bizonyítják, hogy a kormány alkalmatlan a feladatára – fogalmazott Gúr Roland, majd hozzátette, a jelenlegi hatalom képtelen a nemzeti érdekek képviseletére.
A szocialista képviselőjelölt elmondta, európai parlamenti képviselőként legfontosabb célja a magyar érdekek képviselete lesz.
- Szándékomban áll a belső piaci és fogyasztóvédelmi bizottságban dolgozni. Szeretném ha ezen a téren kellő mozgásterünk lenne, hiszen a fogyasztóvédelem Magyarországon nem elég erős. Szeretném, ha a fogyasztóknak valós védelme valósulna meg. Ne legyen például olyan általános szerződési feltétel, amelyet egy megfelelően felkészült, erre hivatott szervezet előzetesen ne vizsgálna meg – mondta el a képviselőjelölt, majd hozzátette az MSZP öt pillért határozott meg európai parlamenti munkájában. Ezek: európai minimálbér, európai minimálnyugdíj, teljes foglalkoztatottság a 25 év körüli fiatalok körében, azonos munkahelyet és azonos bért a nőknek és a férfiaknak és itt szerepel az alapvető élelmiszerek áfájának egy számjegyűre csökkentése is.
Gúr Roland hozzáfűzte, ezen céljaik egy részét már az országgyűlési választási programban is meghatározták, de miután a Fidesznek ismét kétharmados többsége van, nem a hazai országgyűlésben fogják érvényesíteni, hanem az Európai Parlamentben. A képviselőjelölt úgy fogalmazott, van is erre lehetőség, hiszen nagy esély mutatkozik arra, hogy a szocialisták és a demokraták frakciója legyen a legnagyobb frakció az Európai Parlamentben.

Brantmüller László, az MSZP Veszprém Megyei Területi Szövetségének elnökhelyettese és az MSZP európai parlamenti választási listájának 17. képviselőjelöltje az uniós csatlakozás előnyeiről és az eltelt 10 év pozitív mérlegéről beszélt előadásában. Brantmüller László felhívta a figyelmet az országban lezajlott európai uniós támogatással megvalósuló fejlesztésekre.
- Körülbelül 7000 milliárd forintnyi forrás érkezett Magyarországra az elmúlt év végéig. Ezek a források szinte átszövik mindennapjainkat, hiszen az elmúlt 10 évben épületek, közterek, utak újultak meg, sőt a munkahelyteremtésben is érezhetőek a támogatások. A Európai Unió és az uniós támogatások mindennapjaink részét képezik. Ezért is érdekünk, hogy a hétéves költségvetési ciklusban rendelkezésre álló forrásokat minél hatékonyabban használjuk fel – fogalmazott a politikus, majd kijelentette, figyelmeztetni kell a jelenlegi kormányt, hogy a források jót tesznek a gazdaságnak, de el kell fogadni, hogy a pénzösszegeket csak szabályok mentén lehet felhasználni – utalt a közelmúlt eseményeire Brantmüller László.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!