A megyei levéltár igazgatója volt a Gyurátz-kör vendége


2014-04-29 14:12:58  | cikk: Babos Petra  | 


A megyei levéltár igazgatója volt a Gyurátz-kör vendége főképe
A Gyurátz Ferenc Gondolkodó Kör áprilisi összejövetelének vendége dr. Hermann István, a Veszprém Megyei Levéltár igazgatója volt. A neves múltra visszatekintő kör minden hónapban igyekszik híres, Pápáról elszármazott embert bemutatni a nagyérdeműnek.
Dr. Hermann István Pápán született, itt járt a Zalka Máté Általános Iskolába, majd a Refibe. Már gyermekkora óta érdekli a történelem, édesapja, majd tanárai hatására. Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte.
- Már általános iskolás korom óta vonz a történelem. Úgy gondolom, a családom is sokat segített nekem ebben a pályaválasztásban. De hogy miért is ezt választottam? Én alapvetően történész-pályakutató munkát képzeltem el magamnak, aztán kaptam egy megkeresését Veszprémből. Budapesten nem akartam maradni, ezért döntöttem a megyei levéltár mellett - mondta dr. Hermann István.
A levéltáros elárulta még, kislányainak nagyon sokat mesél, természetesen egyelőre az ő szintjükön, királyokról és királylányokról, aztán majd várakról és kastélyokról.
Előadásában kitért a levéltárak és azok rendszereire, majd a megyei és a pápai levéltárról is beszélt.
Dr. Hermann István a 15. századi Pápa és a katolikus egyház történetével foglalkozik, számára ez a legvonzóbb kor, de úgy gondolja, ebben a családi háttér nagy szerepet játszik, mivel édesapja is sokat foglalkozik ezzel a témával.
Végül megtudtuk, a Veszprém Megyei Katolikus Egyház újjászervezéséről írott doktori disszertációját szeretné kiadni a közeljövőben.
Dr. Hermann István jelenleg Tótvázsonyban él feleségével és három kislányával.
A kör soron következő összejövetelét május 26-án tartja.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!