A bűnözőket elkapják és kedvesek – nyílt napot tartott a Pápai Rendőrkapitányság


2014-04-27 00:19:23  | cikk: HuHa  | 


A bűnözőket elkapják és kedvesek – nyílt napot tartott a Pápai Rendőrkapitányság főképe
Április 24-e, Szent György napja, a rendőrség napja Magyarországon. Ez alkalomból - a tavalyi év sikere után – ismét nyílt napot szervezett a Pápai Rendőrkapitányság, hogy közelebb hozzák a lakossághoz a rendőrséget, megmutassák az egyenruhás szervezet munkáját és játékos programokkal oldják a rendőrökkel szembeni ellenérzést, tartást. A ma délelőtti programra óriási volt az érdeklődés, kisgyermekek és szüleik egyaránt nagy lelkesedéssel ismerkedtek a kapitányság épületével, a rendőrök által használt fegyverzettel, régi korok rendőrségi eszközeivel és aktívan részt vettek a különböző játékos feladatokban.
A kapitányság épülete 9 órakor nyílt meg az érdeklődők előtt és délig folyamatosan érkeztek a családok, hogy betekintsenek a rendőrség munkájába. Az egyik helyszínen a csapatszolgálati eszközöket és fegyverzetet ismerhették meg, golyóálló mellényt, és sisakot öltöttek, pajzsot és gumibotot ragadtak és nemcsak a gyerekek, de a felnőttek is, sőt az apukák rendkívüli érdeklődéssel ismerkedtek a különböző fegyverekkel. Néhány gyermek kezén bilincs is kattant, persze csak a játék kedvéért. Az udvaron egy rendőrautó állt a vendégek szolgálatára, és a kicsik számára természetesen ez volt a legérdekesebb, főleg, hogy a szirénát is működtethették, de sok óvodás kipróbálta a biciklis ügyességi pályát is. A rendőrségi előadóteremben ugyancsak érdekességek várták a látogatókat. Különböző korosztályoknak szóló KRESZ-, drog- és hulladék totót töltöttek ki a gyerekek szüleik segítségével, a legapróbbak közlekedési témájú rajzokat színeztek, sokan pedig a közlekedési képkirakóval játszottak. S míg a tesztek értékelése folyt kicsik és nagyobbak sorban álltak az ujjlenyomat vételnél, s az összefestékezett apró kezeket ezúttal egy anyuka sem bánta. Nagy volt az érdeklődés a rendőrség történeti múzeum anyaga iránt is, amely a kapitányság épületének emeleti folyosóján látható, és ahol a régi egyenruhákon kívül, korabeli rendőrségi iratok, technikai eszközök kötötték le a látogatók figyelmét. Ugyanilyen népszerű volt az előállító helyiségben tett látogatás is, a súlyos vasajtókon hangosan kattanó erős zárak, az előállítottakkal való beszélgetésre szolgáló ugyancsak zárakkal megerősített apró nyílások, a helyiségekben található puritán fapadok és mozdíthatatlan berendezések bizony elgondolkodtatták még a felnőtteket is, a gyermekek pedig megszeppenve nézték a „rossz bácsiknak” kialakított helyet. A rengeteg érdekes látnivaló közül is kiemelkedett a rendőrkutyás bemutató, melyen az érdeklődők megtudhatták, hogy milyen játékos tud lenni a rendőrkutya, mennyire szereti gazdáját és milyen jól teljesíti a rá bízott feladatokat. A bemutatón arról is szó esett, miként tanítják meg a kutyákat a kábítószer keresésre, hogyan viselkedik a kutya a támadás esetén és milyen segítséget nyújt egy menekülő elkövető elfogásában még szájkosárral is. A látványos kutyás show-t tapssal köszönte meg a népes közönség.
Császárné Elek Veronika, a kapitányság kiemelt megelőzési főelőadója érdeklődésünkre elmondta, tavaly is nagyon sokan voltak kíváncsiak a nyílt napra, idén azonban még többen látogattak el a rendőrségre.
-Úgy próbáltuk összeállítani a programot, hogy minden korosztály találjon érdekességet ezen a délelőttön. A rendőrségre általában senki sem jókedvében jön, hiszen vagy áldozatként, vagy elkövetőként kerül az épületünkbe, netán rendőrségi hatáskörbe tartozó hivatalos ügyeit intézni érkezik. Ma azonban azt akartuk, hogy a vidámság legyen a főszereplő, ezért szórakoztató formában ismertetjük meg a rendőrség munkájával az érdeklődőket.
Az alezredes arról is szólt, céljuk, hogy a rendőrök másik arcát is megismerjék az állampolgárok és oldódjon az egyenruhás szervezettel szembeni feszélyezettség.
Piller József feleségével, kisgyermekével és unokaöccsével látogatott el a kapitányságra. Mindent végignéztek és mindent kipróbáltak, sőt mint megtudtuk, már tavaly is jártak a nyílt napon, de a kicsik érdeklődését annyira felkeltette a színes program, hogy idén is eljöttek.
-Felvettem a pajzsot, a fegyvereket és a rendőrsisakot és egy fogdába is bemehettem – mesélte lelkesen az ötéves Víg Bendegúz, akinek nagyon tetszett a program. Mint mondta, személyesen nem találkozott még rendőrökkel az utcán, de szokta látni a rendőrautókat. Arra a kérdésre, hogy fél-e a rendőröktől, Bendegúz határozottan válaszolt:
-Nem, mert a bűnözőket elkapják és kedvesek.
A rendőrségi nyílt napra szervezte a kapitányság a Biztonságos a kerékpárom elnevezésű közlekedésbiztonsági akció eredményhirdetését is. Az akcióval a kerékpárok kötelező tartozékaiban történt változásokra kívánták felhívni a figyelmet, és arra, hogy az előírt tartozékok megléte akár egy közlekedési baleset elkerülésében is szerepet játszhat. Császárné Elek Veronikától megtudtuk, az április elején indított kezdeményezéshez harmincnégyen csatlakoztak, legtöbben a kerékpár szaküzletekben regisztráltak a nyereményjátékra, melyben olyan biciklitulajdonosok vehettek részt, akiknek a kerékpárja minden kötelező tartozékkal fel van szerelve. A kapitányság öt szerencsés nyertest sorsolt ki a résztvevők közül, őket a biztonságos kerékpározással kapcsolatos eszközökkel jutalmazták. A nyertesek a nyílt napon vehették át ajándékukat. Az egyik nyertes, Horváth Tamás a kerékpárját vitte javíttatni az egyik szaküzletbe, s mivel szabályosan felszerelt kétkerekűje van, az üzletben javasolták neki, hogy regisztráljon a nyereményjátékra. A fiatalember úgy fogalmazott, feleségével együtt – aki szintén a nyertesek között volt – mindig ügyelnek a biciklijük megfelelő felszereltségére és a szabályos közlekedésre és erre buzdítanak másokat is, már csak azért is, mert Tamás képzettsége szerint kerékpáros túravezető.
A rendőrség napja alkalmából szervezett nyílt nap az idén is nagyon sok családnak szerzett kellemes időtöltést és hasznos ismereteket a rendőrségről.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!