Városi középiskolás labdarúgó diákolimpia


2014-04-26 09:53:18  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Városi középiskolás labdarúgó diákolimpia főképe
Mind a hat középiskola részt vett a Munkácsy Sporttelepén rendezett városi középiskolások számára kiírt labdarúgó diákolimpián. A kispályás bajnokság arról döntött, hogy a 2013/2014-es tanévben mely két iskola képviseli városunkat az április 28-án Veszprémben rendezendő megyei döntőn. A csapatokban csak olyan játékosok léphettek pályára, akik az NB I-es, NB II-es, NB III-as bajnokságban illetve az utánpótlás pontvadászatokban nem szerepelnek. Az A csoportban a Petőfi, a Mező, az Acsády, a B-ben a Közgáz, a Türr és a Református körmérkőzéses formában döntötte el, mely négy csapat juthat az elődöntőkbe. Az ottani győztesek az elsőségért, a vesztesek a harmadik helyért vívtak csatát. Az A csoportban mindhárom csapat döntetlennel kezdett, a harmadik meccsen az Acsády 2-1-re legyőzte a Mezőt, amivel elsőként tovább is jutott. A B csoportban szintén remivel kezdett a Közgáz és a Türr, majd a közgázosok 5-0-ra ütötték ki a Refit. A végső helyezések itt is az utolsó meccsen dőltek el, a Türr 4-2-re legyőzte a Refit, így jobb gólkülönbségének köszönhetően első helyen a Közgáz jutott tovább. A fináléra elsőként az Acsády készülhetett, akik két góllal győzték le a Türrt, ellenfelük az a Közgáz volt, akik hátrányból fordítottak a Petőfi ellen. A harmadik helyért vívott mérkőzés és a döntő is büntetőrúgásokkal dőlt el, előbbit a Türr, utóbbit a Közgáz nyerte. Koncz János, a Pápai Diáksport Bizottság középiskolai felelőse szerint az iskolák idén sokkal egységesebbek voltak.
- A lejátszott tíz mérkőzés fele döntetlennel ért véget, annyira kiegyensúlyozott volt a mezőny, hogy nüanszokon, másodperceken, az utolsó pillanatokban lőtt gólokon múlt a siker. Gólgazdag volt a torna, hiszen 33 gól esett, és mindössze egy mérkőzésen, a döntőben nem esett gól a rendes játékidőben. A megyeire az Acsády és a Közgáz jutott tovább, nem esélytelenek a mieink, hiszen többször előfordult már, hogy az országosra is pápai intézmény jutott, bízom benne, hogy ez idén is így lesz.

Eredmények:

A csoport
Petőfi – Mező 2-2
Petőfi – Acsády 1-1
Mező – Acsády 1-2

B csoport
Közgáz – Türr 1-1
Közgáz – Református 5-0
Türr – Református 4-2

Elődöntők:
Acsády – Türr 3-1
Közgáz – Petőfi 2-1

3. helyért: Türr – Petőfi 2-2 (b.: 6-5)

1. helyért: Acsády – Közgáz 0-0 (b.: 6-7)

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!