A tehetséghalász pedagógus születésnapi köszöntése


2014-04-25 22:44:56  | cikk: pt  | fotó: pt  | 


A tehetséghalász pedagógus születésnapi köszöntése főképe
Ünnepélyes rendezvénnyel köszöntötte Bujáky Miklóst, Pápa városának emblematikus tanáregyéniségét, a Türr István Gimnázium és a pápai református gimnázium egykori pedagógusát 80. születésnapja alkalmából a Pápai Észkerék Egyesület a mai napon.
Az ünnepelt tiszteletére többek között pályatársai, kollégái, valamint hajdani diákjai gyűltek össze a Pápai Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola konferenciatermében, hogy felköszöntsék a nyugalmazott matematika-fizika szakos középiskolai tanárt, igazgatót. Bujáky Miklós több mint 30 éven át tanított a Türr István Gimnáziumban, majd vezető szerepet vállalt a református gimnázium újraindításában. Tanítványai közül Jákli Imre vegyész-informatikus, Hoffmann Gyula biológus, Hujter Mihály matematikus, Veress Gábor kardiológus, továbbá Kunszt Zoltán fizikus előadást tartott az ünnepségen. A neves szaktekintélyek beszámoltak életpályájukról, a tudományos területeken elért kimagasló eredményeikről, valamint természetesen szót ejtettek egykori tanárukról, a tőle kapott különleges indíttatásról is.
– Bujáky Miklós nemcsak pápai viszonylatban kiemelkedő egyéniség, az egész országban nagyon kevés a hozzá hasonló nagyformátumú tanáregyéniség. Mi, egykori diákjai nagyon sokat köszönhetünk neki, amit tőle kaptunk, az az egész életpályánkat meghatározta – fogalmazott Blazovicsné Varga Mariann középiskolai tanár, türrös öregdiák. Mint mondta, mindig is példaképként tekintett Bujáky tanár úrra, aki emberségre, szeretetre, a munka megbecsülésére nevelte a tanítványait.
Kunszt Zoltán, Svájc szövetségi egyetemének professzora kiemelte, rendkívül nagy hatással volt rá Bujáky Miklós, szabadságot kapott tőle, és arra ösztönözte, hogy ne csak az alapkövetelményeket sajátítsa el, hanem annyit tanuljon, amennyit csak bír. A nemzetközi hírű fizikus megjegyezte, egykori tanárát erkölcsi tartása, példamutató emberi jelleme is magasan az átlag fölé emelte. – A Magyarországon megszerzett tudásnak köszönhetően sosem éreztem magam hátrányban külföldön. Sőt, a hazai iskolarendszerben szélesebb műveltséget kaptam, mint a nyugati munkatársaim a hazájukban – fűzte hozzá mosolyogva Kunszt Zoltán.
A pénteki, délutánba nyúló rendezvényen a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma nevében Mayerné Pátkai Tünde refis pedagógus mondott köszönetet a nagy múltú tanintézet korábbi igazgatójának. – Nagyon szép emlékeket őrzök Bujáky Miklósról, egyik szinte felülírja a másikat. Tanárként nagyon sokat köszönhetek neki, igazi emberformáló élmény volt az ő tanítványának lenni. Az izgalmas a fizikakísérleteken túl emlékezetesek a vele folytatott mély, őszinte, emberi beszélgetések, melyek mindig a bizalom légkörében zajlottak a tanterem keretein belül. Tanárkollégaként, igazgatómként nagy mesteremnek tartom, ugyanis nagyon szép példaként szolgált számunkra mindazzal, hogyan kell tanítani, és hogyan kell egy iskolát vezetni. Örülök, hogy részese lehettem annak a heroikus küzdelemnek, ami 1991-ben kezdődött el az ő irányításával a Pápai Református Kollégium újraindításakor – jegyezte meg Mayerné Pátkai Tünde.
A Türr István Gimnázium öregdiákjainak képviseletében előbb Medgyasszay László szóban, majd Burcsi Elemér és Hauber Károly levélben, Nagy Imre tolmácsolásával fejezte ki tiszteletét a 80 esztendős ünnepelt irányába. Bujáky Miklós meghatottan mondott köszönetet a felé irányuló szeretetért, végül a szívhez szóló ünnepséget állófogadás és kötetlen beszélgetés zárta.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!