Az Audival ismerkedtek az Acsády-s diákok


2014-04-25 21:23:23  | cikk:  | 


Az Audival ismerkedtek az Acsády-s diákok főképe
A győri Audi Hungáriával ismerkedhettek meg az Acsády Ignác Szakképző Iskola autószerelő, mezőgazdasági gépszerelő és erősáramú elektrotechnikus szakmát tanuló végzős diákjai. A vállalat részt vett a Veszprém Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának állásbörzéjén, az iskola kérésére pedig a cég munkatársai a rendezvény után felkeresték az oktatási intézményt, hogy közvetlenül tájékoztassák a tanulókat az Audiban kínált munkalehetőségekről.
A prezentáción Szabó Annamária, a társaság személyügyis munkatársa beszélt az Audi Hungária történetéről, fejlődéséről, bemutatta az új járműgyárat és szólt a pályakezdőknek kínált álláslehetőségekről. A szakember ismertette a felvételi eljárás menetét és felhívta a figyelmet a jó önéletrajz fontosságára, melynek megírásához segítséget is adott a jelenlévő végzősöknek.
Kecskés Szilárd, az iskola igazgatóhelyettese az előadás után úgy fogalmazott, nagyon örülnek, hogy a győri vállalat közvetlenül is felkereste az intézményt, hiszen így a diákok információt kaptak azokról az elvárásokról, melyeket a társaság támaszt munkavállalóival szemben és megismerhették a cégnél kínált karrierlehetőségeket is. Mint mondta, az iskolában több olyan szakmát is oktatnak, amivel el lehet helyezkedni Audiban és információik szerint volt diákjaik közül sokan a győri cégnél találtak munkát. A most végzősök közül is többen érdeklődnek a járműgyárban kínált álláslehetőségek iránt – tudtuk meg az igazgatóhelyettestől.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!