Újabb döntetlen az U-15-ös bajnokságban


2014-04-19 10:23:13  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Újabb döntetlen az U-15-ös bajnokságban főképe
Kiváló őszt produkált a Pápai Egyesített Labdarúgó Club U-15-ös alakulata. Forsthoffer Tibor tanítványai 28 pontot gyűjtöttek össze a félszezon során, mindössze két ponttal kevesebbet, mint az élen telelő Hévíz. Tavasszal az Ajka és a Mosonmagyaróvár ellen is magabiztosan gyűjtötték be a három pontot a fiatalok, majd hazai pályán a megyei rangadón 1-1-re végeztek a Veszprém ellen. A 22. fordulóban az a Balatonfüred látogatott Pápára, akik ellen ősszel Györkös Bence négy góljának is köszönhetően magabiztos, 6-1-es győzelmet arattak. A tavaszi visszavágón a két gólfelelős, Sztojka Olivér eltiltás, Györkös Bence sérülés miatt nem állhatott a vezetőedző rendelkezésére, ennek ellenére a hatodik percben már 2-0 volt az állás a hazaiak javára. Előbb Nagy Bence szabadrúgásból vette be Borbély kapuját, majd Benecz Dániel akcióból volt eredményes. Szünet után a vendégek lemásolták a pápaiak kezdését, előbb Henn Márk értékesített egy jogosan megítélt büntetőt, majd három perccel később a 38 gólnál járó játékos megszerezte csapata egyenlítő találatát. 2-2-es állás után szinte egykapuzott a PELC, a vendégek kontrából igyekeztek eredményesek lenni, akiket a kapufa három-négy alkalommal is kisegített, végül azonban maradt a Balaton partiakra nézve hízelgő döntetlen.

PELC U-15 – Balatonfüred 2-2 (2-0) Gsz.: Nagy, Benecz ill. Henn 2

Forsthoffer Tibor: Nagyon csalódott vagyok, már a Veszprém elleni meccsen is látható volt, hogy valami nincs rendben a fejekben, ezt a mai meccsen is tapasztaltam. Az őszi jó eredmények miatt jó pár játékosom elbízta magát, akarat nélkül ez a játék nem megy.

PELC U-15: Szigeti – Hujter, Szabó E., Tibold (’44 Farkas), Tauber – Nagy, Benecz, Molnár, Balogh – Bánhalmi, Szabó B.

Jevgenyij Baranov U-14-es csapata 5-3-as győzelmet aratott, a hazaiak részéről Bognár Ákos triplázott, Pintér Erik duplázni tudott.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!