Pápára jött a Somló


2014-04-13 00:25:57  | cikk: HuHa  | 


Pápára jött a Somló főképe
I. Pápai Bormustra címmel rendeztek borbemutatót és kóstolót a Nagysomlói Borvidék Hegyközségi Tanácsának kezdeményezésére a város önkormányzatának együttműködésével pénteken este. És bár a meghívott vendégek közül a vártnál kevesebben mentek el a Somogyi Galéria épületében tartott somlói pincészetek bemutatkozására, a rendezvényen résztvevők remek hangulatban kiváló nedűket kóstolva töltötték az estét.
A bormustrán a Bogdán Birtok, a Csordás-Fodor Borház, a Fazekas Pincészet, Lamperth Sándor Pincészete és Papp Zoltán Pincészete kínálta hagyományos somlai borait és különlegességeit, hogy minél több fajtát megismertessenek a vendégekkel.
-Erre az estére elhoztuk a Somlót a pápaiaknak – fogalmazott Bogdán József elnök, amikor a rendezvény ötletéről kérdeztük. – Ez azt jelenti, hogy az öt jelenlévő pincészet több mint harmincféle somlaival bemutatja, milyenek a 2013-as és az azt megelőző évek borai.
Mint ismert, a Somló tradicionális fehérboros borvidék, így ezen az estén is a legnagyobb presztízsű juhfark, a furmint, a tramini, az olaszrizling és a hárslevelű kapta a főszerepet, de egyedi különlegességeket is elhoztak a pincészetek.
-A somlói borok közismerten klasszikus férfias, magyaros ételekhez való, száraz, minerális borok, de már gondoltunk a fiatalabb korosztályra is, akik a könnyedebb, gyümölcsösebb, alacsonyabb alkoholtartalmú borokat kedvelik, így ilyeneket is bemutatunk – mesélte kínálatukról. A Bogdán Birtok egyébként egy másik különlegességet is megkóstoltatott a vendégekkel, 2012-ben készítettek először jégbort és ezt a bolondos furmintot is elhozták a bormustrára. A Fazekas Pincészet különlegességként friss habzóborát ismertette meg a jelenlévőkkel és kínálatukból természetesen nem hiányozhatott a Somló pezsgő sem.
Bogdán József azt is elmondta, a hegyközség szándéka az volt, hogy kellemes környezetben, kötetlen formában találkozzanak a pincészetek a potenciális pápai vendégkörrel és a borok végigkóstolása aztán később üzleti kapcsolatokat is hozzon. Az elnök úgy látja, fontos, hogy a helyi vendéglátóegységekben ott legyenek a helyi borok, hiszen a Pápára látogató vendégek biztosan kíváncsiak a helyi ízekre. Ugyanakkor a helyi cégvezetőket arra bíztatta, ha partnereiknek borral kedveskednek, somlait ajándékozzanak, sőt üzletfeleiket lepjék meg akár egy somlói pincelátogatással, bográcsozással, bortúrával. 
A bormustra másik célja az volt, hogy ne csak a Somló jöjjön el Pápára, hanem a pápaiak is menjenek el a Somlóra, hiszen - ahogy az elnök fogalmazott – a tőke tövében vagy a boroshordó mellett a legfinomabb a bor.
-A Somlón az elmúlt években jelentős beruházások folytak, sok minden megváltozott. Javultak a közlekedés feltételei, a parkolási lehetőségek, egyre több pincészet fogad látogatókat, turistákat, van lehetőség kerékpározásra a várrom pedig mindig nagy vonzereje a hegynek. Mi pedig a borturizmust szeretnénk fellendíteni.
A kellemes estén Unger Tamás alpolgármester, a Somlói Borrend nagymestere köszöntötte a megjelenteket. Emlékeztetett, Pápa a somlói bor városa immár 17 éve, a városnak mindig fontos volt, hogy a somlói borokat népszerűsítse rendezvényein, így alakultak ki a mára hagyományossá vált boros rendezvények. A bormustráról szólva úgy fogalmazott, amikor Bogdán József, a Nagysomlói Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke megkereste a város vezetését a rendezvény ötletével, azonnal igent mondtak.
-A Pápai Cicege- és Bornapok rendezvényén és az Agrárexpón van bőven lehetőség a somlói borokkal való ismerkedésre, tapasztalatunk azonban az, hogy az év más időszakaiban is lenne igény boros programokra. A mai alkalom különleges, hiszen történelmi környezetben, a város önkormányzatának tulajdonában lévő vendéglátóhellyel közösen szerveztük meg ezt a rendezvényt, amely egy programsorozatnak az első állomása lesz várhatóan – mondta, hozzátéve, kívánja, hogy a somlói pincészetek rendezvénysorozata sikeresen folytatódjék, a város pedig több hasonló programnak adjon otthont.
Az I. Pápai Bormustrán résztvevők remek társaságban, kellemes hangulatban töltötték az estét jóféle somlai borok kóstolásával, vidám beszélgetéssel és a pincészetekkel való ismerkedéssel.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!