Költészetnapi műsor a Refiben


2014-04-11 07:18:33  | cikk: Babos Petra  | 


Költészetnapi műsor a Refiben főképe
A Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakközépiskolájában már hosszú évek óta hagyomány, hogy a költészet napjához kapcsolódva műsorral készülnek a diákok. Idén is így történt, amikor is néhány lelkes tanuló és felkészítőjük, Veress Zsuzsa tanárnő Márai Sándor novellákból és versekből összeállított színvonalas műsorral emlékezett meg a költészet napjáról, A delfin visszanézett címmel.
A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünneplik. Ezen a napon azonban nemcsak József Attila, hanem Márai Sándor magyar író születéséről is megemlékezünk.
-A mai műsorban az író két legismertebb verse, a Halotti beszéd és Mennyből az angyal is szerepelt. Ezen kívül pedig kizárólag olyan művek hangzottak el, amelyeket nagyon kevesen ismernek, természetesen verseket és novella részleteket is előadtunk. A verseket bizonyos logikai sorrend szerint állítottam össze, vagyis a témák között szerepelt Amerika, Európa, Magyarország, magyarságtudat, irodalom, politika - mondta Veress Zsuzsa.
A műsorban önkéntes felsőbb éves diákok szerepeltek, akik örömmel vettek részt a programban. Az intézmény díszterme zsúfolásig telt az érdeklődőkkel, akik vastapssal jutalmazták az összeállítást.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!