Komplex verseny a Vajda Márta Általános Iskolában


2014-04-08 17:08:33  | cikk: mo  | 


Komplex verseny a Vajda Márta Általános Iskolában főképe
39. alkalommal szervezik meg az idei évben az Országos Komplex Tanulmányi Versenyt a tanulásban akadályozott tanulók nevelését, oktatását ellátó általános iskolák 6. és 7. évfolyamos diákjainak tehetséggondozása, pályaorientációjának segítése céljából. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megvalósuló megmérettetés megyei fordulóját ezúttal a pápai Vajda Márta Óvoda, Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola és Egységes Gyógypedagógai Módszertani Intézményben tartották. A versenyen négyfős csapatok vettek részt a megye hasonló profilú iskoláiból, a pápai csapat mellett Ajkáról, Várpalotáról és Veszprémből érkeztek diákok.

A diákcsapatoknak hat állomáson kellett helyt állniuk, melyeken öt tantárgyból mérték össze tudásukat, történelemből, magyar irodalomból, nyelvtanból, életvitelből és földrajzból. A versenyfeladatokat gyógypedagógusok közreműködésével az Oktatási Hivatal állította össze, melyekben a tananyagra épülő elméleti ismeretek kapták a főszerepet, kivéve az életvitel tantárgy játékos feladatait, melyek teljes mértékben a gyakorlatias gondolkodásra összpontosítottak.

A csapatok munkáját zsűri bírálta, melynek elnöke Németh Péter, a Veszprém Megyei Egységes Pedagógiai Szakszolgálat megbízott főigazgató-helyettese volt. A megmérettetésen hazai siker született, a pápai iskola csapata továbbjutott a májusban esedékes országos döntőre, melyet Debrecenben rendeznek meg.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!