Gyereknek is adott el drogot


2014-04-03 23:04:21  | cikk:  | 


Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a Pápai Rendőrkapitányság egy 28 éves pápai férfi ellen folytatott nyomozást. F. Pétert megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2012. és 2013. években rendszeresen értékesített új pszichoaktív anyagokat.
A rendelkezésre álló adatok szerint F. Péter gyanúsított Pápa belterületén különböző közterületeken, parkolókban, valamint egy szakképző iskola előtt új pszichoaktív anyagnak minősülő szárított növényi anyagmaradványt terjesztett. A rendőrök látókörébe került 15 vevő közül 11 fő még fiatalkorú volt. Sokukat több ízben is ellátott új pszichoaktív anyaggal, sőt, volt olyan fiatal is, akinek 2012. év elejétől legalább 100 alkalommal adott el kábító hatású anyagot, és gyermekkorúként is kiszolgálta őt. A nyomozók az eljárás során többek között zöld növényi anyagmaradványokat, cigarettákat és különböző mintájú tablettákat foglaltak le. A szerek többségét az igazságügyi szakértő új pszichoaktív anyagként azonosította be.
F. Pétert 2013. október 15-én fogták el Pápán a rendőrök. Személygépkocsijából amfetamin került elő, a lakásában tartott házkutatás során pedig MDMA nevű, kábítószernek minősülő tablettákat foglaltak le a nyomozók.
Az eljáró hatóság kábítószer birtoklása vétség, új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett, valamint kóros szenvedélykeltés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárás iratait a napokban küldte meg a Pápai Járási Ügyészséghez.

Képek:

nincsenek képek