Nem volt esélye a Lombardnak, megint négyet vágott a Ferencváros


2014-03-29 20:06:49  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: nso.hu  | 


Nem volt esélye a Lombardnak, megint négyet vágott a Ferencváros főképe
A hétközi kupabúcsút a bajnokságban a Ferencváros otthonában igyekezett feledtettni a Lombard Pápa együttese. Bár a mieinknek nem megy a Fradi ellen - 13 meccsen mindössze egy alkalommal sikerült nyerni, emellett egy döntetlen és 11 vereség a mérleg - a Puskás Ferenc Stadionba pontért, pontokért érkezett a Tóth legénység. Thomas Doll a zöld-fehérek mestere sem lehetett elégedett mérlegével, hiszen a német szakember bajnokin négy forduló után is nyeretlen volt a Fradival, nem csoda, hogy úgy nyilatkozott, hogy csakis a győzelemmel lenne elégedett a lefújást követően. A vendéglátóknál Julian Jenner és Vladan Csukics eltiltás miatt hiányzott, míg a pápaiaknál Orosz Márk, Kenesei Krisztián és Tajthy Tamás is kisebb-nagyobb sérüléssel bajlódott, a vendégek mestere a Szűcs – Nagy S., Struhár, Csizmadia, Présinger – Eszlátyi, Tóth G., Kulcsár, Sekour, Németh M. – Griffiths kezdőt küldte pályára. A negyedik percben máris dolga volt a vendég védelemnek, Besic remek indítása után Struhár mentett hatalmasat Böde Dániel elől. Két perccel később Szűcs védett nagyot, Böde az ötös sarkáról próbálkozott, a pápai portás azonban vetődve hárított. A 32. percben egy elvégzett szöglet után Sekour teljesen feleslegesen lerántotta Pavlovicot, amiért sárga lapot kapott és a hazaiak büntetőt végezhettek el. A tizenegyest Leonardo védhetetlenül a bal felsőbe vágta 1-0. A gól után sem állt vissza a Fradi, sőt két perccel később már kettő volt az előnyük: Leonardo forintos passza után a jó ütemben kilépő Böde elfektette Szűcsöt, majd a bal alsóba gurított 2-0. A 40. percben Gyömbér ugratta ki a tizenhatos jobb oldalán Holmant, aki tíz méterről centikkel a jobb kapufa mellé lőtt. A félidő végére maradt még egy pápai helyzet, Eszlátyi hat méterről nem találta el a kaput, de ennél a lehetőségnél sem kellett Dibusznak játékba avatkoznia. A szünetben Tóth Bálint cserélt, Sekour helyett Király Botond kapott lehetőséget. A második játékrész sem indult jól, az 52. percben Holman indítása után Présinger Bödét buktatta a 16-oson belül, újabb tizenegyes, melyet Mateos a jobb alsóba lőtt 3-0. A 71. percben Somalia iramodott meg a jobb oldalon, majd kissé kisodródva kapura tűzte a labdát, Szűcs kiütötte a rövidbe tartó lövést. Negyed órával a vége előtt negyedik gólját is meglőtte a Ferencváros, Leonardo remek passzát Somalia vehette át senkitől sem zavartatva nyolc méterre a kaputól, majd ballal a bal alsóba lőtt 4–0. A 87. percben Csizmadia passzát Király mellel vette át, majd ballal lőtt, sajnos a fiatal játékos nem találta el jól a labdát. A 90. minutumban Struhar borzasztó passzára Ugrai csapott le, aki öt méterről Szűcsbe lőtte a játékszert. A kétperces hosszabbításban több helyzet nem alakult ki, a Ferencváros a Ligakupa találkozóhoz hasonlóan teljesen megérdemelten, magabiztosan tartotta otthon a három pontot.

Ferencváros - Lombard Pápa 4-0 (2-0) Gsz.: Leonardo, Böde, Mateos, Somalia

Thomas Doll: Megérdemelt győzelmet arattunk, hiszen végre többször is eredményesek tudtunk lenni. Jól szervezett volt a csapat, jól osztottuk fel egymás között a területet, és a legmegfelelőbb pillanatokban értük el a góljainkat. Már az első gól előtt is sok helyzetet alakítottunk ki, de mostanában több időre van szükségünk ahhoz, hogy meglőjük az első találatunkat. Fontos volt mindannyiunk számára, hogy érezzük a győzelem ízét. Én is nagyon örülök, hogy megvan az első bajnoki sikerem. Nagyon sajnálom azonban a kapott sárga lapokat. Főleg David Mateosét, aki gólörömével nem tiszteletlen akart lenni, csupán várandós feleségének üzent. Sosem láttam még olyat, hogy ezért valaki sárga lapot kap. Remélem, a szövetség is úgy gondolja, hogy ezért senki nem érdemel büntetést. Végezetül nagyon köszönjük a szurkolóknak, hogy végig buzdítottak minket. (fradi.hu)

Tóth Bálint: Gratulálok a Fradinak a győzelemhez, megérdemelten szerezte meg a három pontot. A mai találkozón alárendelt szerepet játszottunk, olyan teljesítményt nyújtottunk, mint egy NB II-es csapat. A játékosaim sajnos még mindig nem fogták fel, hogy veszélyes helyzetbe is kerülhetünk. Egy Ferencváros ellen nem engedhetjük meg, hogy négy-öt játékossal kevesebben legyünk a pályán. (fradi.hu)

Ferencváros: Dibusz – Besic (Jovanovic, 61.), Mateos, Pavlovic, Bönig – Somalia, Gyömbér, Leonardo (Ugrai, 80.), Busai (Józsi, 61.), Holman - Böde

Lombard Pápa: Szűcs – Nagy S., Struhár, Csizmadia, Présinger – Eszlátyi (Maric, 72.), Tóth G., Kulcsár K. (Arsic, 61.), Sekour (Király, 46.), Németh M. – Griffiths

A Lombardra a jövő héten két hazai összecsapás vár, a Ligakupában április 1-jén 17 órától ismét a Ferencvárossal csapnak össze (az első meccset 4-0-ra nyerte a Fradi), április 5-én 16 órától pedig az OTP Bank Liga 23. fordulójában a jó formában lévő Pécs látogat a Perutz Stadionba.

További eredmények:
Mezőkövesd – Budapest Honvéd 1-0
Diósgyőr – Puskás Akadémia 2-3
Kaposvár – Paks 0-0
Pécs – Kecskemét 0-0
Győri ETO – MTK (kezdés: 20:00)
Videoton – Debrecen (március 30. 16:30)
Haladás – Újpest (március 30. 18:30)

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!