Ők is emberek voltak - Ady/Petőfi az ifjúsági bérletben


2014-03-29 18:51:27  | cikk: mo  | 


Ők is emberek voltak - Ady/Petőfi az ifjúsági bérletben főképe
A Gyáva után a közelmúltban több alkalommal egy újabb, a Nézőművészeti Kft. által színpadra állított ifjúsági darabot láthatott a diákközönség a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központban. Az Ady/Petőfi címmel színpadra állított darab szokatlan előadói stílusban, meglepő személyességgel mutatja be a két irodalmi alak hétköznapjait, életét és legfőképpen azt, milyen emberek is voltak ők valójában. Scherer Péter rendező szerint nagyon is hasonlítottak egymásra. A darab rendezője elmondta, Adyban és Petőfiben rendkívül sok a közös vonás, főleg habitusukban álltak közel egymáshoz. Mind a ketten lánglelkű figurák voltak, hirtelen haragú emberek, akik szembementek az igazságtalansággal.

A rendezőt Ady Endre egyik írása, a Petőfi nem alkuszik című prózai műve ihlette meg a darab színpadra állításában. Ebben a műben Ady méltatja Petőfi Sándort, s közben arra használja fel az írást, hogy ostorozza a kortársait, a megalkuvókat és a politikusokat is. A szövegből az is kitűnik, hogy Ady magához hasonlítja Petőfit. Így állította egymás mellé a két irodalmárt Scherer Péter és a dramaturg, Gyulai Eszter.

Az alkotók vallják, ahhoz, hogy a diákokat megérintse egy irodalmár, vagy egy mű, le kell bontani a falakat a múlt és a jelen között: testközelbe kell hozni a tankönyvekben szereplő irodalmi személyiségeket, hús-vér emberekként bemutatni őket a diákközönségnek.
- Két csodálatos személyiségről van szó. Ady is és Petőfi is elképesztő sztár volt a maga korában. Megmondó emberek voltak és nagyon hiúak is. Keményen vállalták a véleményüket. Például Petőfi írt egy levelet Klapka György hadügyminiszterhez, amikor Klapka azzal gyanúsította meg őt, hogy jogtalanul viselt őrnagyi ruhát, Petőfi iszonyatosan megsértődött, és ebben a kemény hangvételű levélben azt írta a miniszternek, hogyha nem tisztelné a nevét és a rangját, akkor lelőné, mint egy verebet. Azért ennek van huzata... - fogalmazott a rendező.

Scherer Péter elmondta azt is, igyekeztek olyan darabot készíteni, amelyben megnyilvánul e két nagyszerű irodalmár személyisége, és amely különleges színészi játékával, humorával a kulisszák mögé enged betekintést. A cél pedig nem más, mint hogy a diákközönség nagyobb kedvvel forgassa Ady Endre és Petőfi Sándor köteteit.

A darabot követően a diákok megoszthatták gondolataikat Adyról és Petőfiről, hiszen az előadás minden esetben egy kortárs költő irányításával zajló beszélgetéssel zárul.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!