Bemutatkozott Pápán a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség


2014-03-27 22:20:28  | cikk: pt  | fotó: pt  | 


Bemutatkozott Pápán a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség főképe
– Elsődleges célunk egyértelműen az európai bérfelzárkóztatás Magyarországon. Azonnali, 40 százalékos átlagbér-növekedést szeretnénk elérni az országban – hangsúlyozta Horváth István, a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ) elnökhelyettese, aki pártja ma esti pápai lakossági fóruma előtt a sajtó munkatársainak kérdéseire is válaszolt.
A fiatal politikus hírportálunknak elmondta, a JESZ a Magyar Demokrata Fórum (MDF) jogutódja. – Mint ismert, 1990-ben az MDF levezényelte és végrehajtotta a rendszerváltást kormányváltó erőként. Majd több sikertelen választást követően 2010-ben kiesett a parlamentből. Az idősebb generáció tagjai közül többen úgy gondolták – és sok fiatal is csatlakozott hozzájuk –, hogy újra lehet indítani a pártot, miképpen Magyarországot is újra kell indítani – fogalmazott Horváth István.
Álláspontja szerint a hitelességüket az adja, hogy nem döntötték be az MDF-et, hanem próbálják megmenteni azokat az értékeket, amelyeket Antall József 1990-ben elindított. Felelevenítette: 2011 áprilisában az akkori vezetés úgy döntött, megváltoztatja a párt nevét, így született meg a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség elnevezés. – Esetünkben egy új politikai nemzedékről beszélünk, és azóta sok fiatal csatlakozott a közösségünkhöz. Mi nem egy féléve alakult kis párt vagyunk, hanem sokkal inkább egy történelmi alapon nyugvó politikai közösség, egy fiatalos és dinamikus társaság, melybe remekül beleillik Hernádi Tamás helyi képviselőjelöltünk is – fűzte hozzá. A JESZ elnökhelyettese kérdésünkre megjegyezte, a párt kötelékeiben megtalálhatóak az idősebb, tapasztaltabb politikusok is, de ők inkább a háttérből segítik a mindennapi munkát.
Horváth István megfogalmazása alapján a JESZ egy jobbközép, keresztény, konzervatív politikai párt, amely az 1998 és a 2002 között működött polgári kormányra pozitív példaként tekint. – Akkor egy koalíciós kormányzás jött létre Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével. Tisztán látható, akkor fejlődésnek indult az ország, és a kompromisszumok, az egészséges demokrácia mit tudott eredményezni. Egyértelműen azt valljuk, hogy 2014-től is jobboldali kormányzásra van szüksége az országnak. Olyanra, mint az akkori polgári kormány volt 1998 és 2002 között – fejtegette.
Az elnökhelyettes meglátás szerint az országban hatalmas igény mutatkozik a politikai megújulásra, amit a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség egyre gyarapodó, jelenleg több ezer fős tagsága is alátámaszt. – Elsődleges célunk egyértelműen az európai bérfelzárkóztatás Magyarországon. Azonnali, 40 százalékos átlagbér-növekedést szeretnénk elérni az országban. Ezt közvetlenül meg tudja valósítani az állam a közszférában. Közvetve pedig adócsökkentés formájában tudja elősegíteni a béremelés, illetve a több bevétel elérésének lehetőségét a vállalkozások számára – mutatott rá Horvát István. Mint mondta, ennek alapját többek között az jelentené, ha a lehető legnagyobb mértékben sikerülne elejét venni az adócsalásoknak, az adó-kivételezéseknek, valamint a korrupciónak. – A magyar ember megtermeli az európai átlagbér kétharmadát, ez azonban mégsem látszik a kézhez kapott béreken. Ezen változtatni kell – emelte ki a JESZ politikusa, aki egyértelművé tette: pártja a 2014-es választásokon arra készül, hogy bejusson a parlamentbe.

A Jólét és Szabadság Demokrata Közösség pápai lakossági fórumán részt vett Hernádi Tamás, a párt országgyűlési képviselőjelöltje, valamint Hevesi Tamás előadóművész. Utóbbi dalra is fakadt a fórumon.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!