Búcsúzott a Magyar Kupától a Lombard Pápa


2014-03-26 19:52:42  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Búcsúzott a Magyar Kupától a Lombard Pápa főképe
A Magyar Kupában már az elődöntőbe kerülésért léptek pályára a csapatok. A Lombard Pápa a Diósgyőr elleni párosítás hazai mérkőzésén 2-2-es döntetlent ért el - Abdouraman és Marjanović találatára Csizmadia és Arsić válaszolt - így nem kisebb feladat várt rájuk, mint a továbbjutást a Diósgyőri Stadionban kivívni. Szerencsére a bajnoki találkozótól eltérően ezúttal nem robbant le a busz, így rendben megérkeztek a mieink Miskolcra. A dvtk.eu beszámolója szerint a mieink a Szűcs – Nagy S., Struhár, Jagodics, Présinger – Tóth G., Csizmadia, Sekour, Király – Eszlátyi, Griffiths összeállításban igyekeztek bravúrt elérni, természetesen a hazaiak számítottak az esélyesnek. A második percben Gosztonyi indította Futácsot, aki 20 méteres labdavezetés után kissé balról a hosszú kapufa mellé lőtt. Tíz perccel később Bacsa adott be balról az alapvonalról, előbb Futács majd Marjanovic lőtt kapásból hat és nyolc méterről, Szűcs mindkétszer védett. A szögletet Futács csúsztatta meg, Szűcs a léc alól szedte ki a labdát, majd a második szöglet után felszabadítottak a védők. A 14. percben először veszélyeztetett a Lombard, Sekour 18 méterről tüzelt kapura, Rajic szépen védett. A 16. percben Gosztonyi indította a vonal mellett bal oldalt elfutó Bacsát, a fiatal csatár jobb külsővel passzolt középre az alapvonalról, a védőről lecsorgó labdát az érkező Futács közelről a hálóba rúgta 1-0. A 27. percben közel állt az egyenlítéshez a Lombard, Eszlátyi 22 méteres lökete nem sokkal kerülte el a diósgyőri kapu jobb felső sarkát. A 28. percben büntetőhöz jutott a DVTK, Csizmadia rántotta le Futácsot a tizenhatoson belül, Iványi a tizenegyes pontra mutatott, a védőt pedig kiállította. A büntetőt Futács félmagasan a kapu bal oldalába vágta, ezzel összesítésben már 4-2 volt a DVTK javára, és gyakorlatilag el is dőlt a párharc és a továbbjutás. A 35. percben Husic az ötös bal sarkának közeléből, hét méterről tüzelt kapura, Szűcs bravúrral védett. A második félidő első perceiben Batioja labdájával Bacsa lépett ki, az alapvonal közeléből megcélozta a hosszú oldalt, a kapufáról azonban kifelé pattant a labda, a középen érkező Futács mögé. A 65. percben újabb nagy helyzetet dolgoztak ki az egyértelmű fölényben játszó hazaiak, Gosztonyi tette ki a labdát Futácsnak, aki a 16-os vonalától lőtt, ám Szűcs nagy bravúrral leért a bombára. Öt perccel később egy gyorsan elvégzett Lombard-szabadrúgás után Présinger passzolt középre, Jagodics 10 méteres lapos lövését Rajic védte. Egy minutummal később Husic beadását az ötös vonaláról Futács fejelte kapura, Szűcs azonban védeni tudott. Futószalagon alakultak ki tehát a nagyobbnál nagyobb helyzetek, érezhető volt, hogy a Diósgyőr előbb-utóbb ismét betalál: a 78. percben Gosztonyi bal oldali 40 méteres szabadrúgásához a tizenhatoson belül Kostic ért hozzá, és a labda a jobb alsó sarokban kötött ki 3-0. Hat perccel a lefújás előtt egy jobb oldali beadást követően az ötösre berobbanó Griffiths a felső lécre fejelt, ez volt a visszavágó utolsó helyzete, így a Diósgyőr 5-2-es összesítéssel, összességében megérdemelten jutott tovább a Magyar Kupa elődöntőjébe. A Lombard Pápa legközelebb ismét idegenben lép pályára, a bajnokságban március 29-én a Ferencváros lesz a mieink ellenfele.

DVTK – Lombard Pápa 3-0 (2-0) Gsz.: Futács 2, Kostic

DVTK: Rajić - Eperjesi, Vadász (’37 Kádár), Debreceni, Husić – Elek (’60 Kostic), Abdouraman – Marjanović (’23 Batioja), Gosztonyi, Bacsa - Futács

Lombard Pápa: Szűcs – Nagy S., Struhár, Jagodics, Présinger – Tóth G., Csizmadia, Sekour (’81 Maric), Király (’56 Kulcsár) – Eszlátyi, Griffiths (’89 Horváth)

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!