Fontos a diákok motiválása - Gerencsér Attila helyesírási verseny a Tarczyban


2014-03-24 15:19:37  | cikk: mo  | 


Fontos a diákok motiválása - Gerencsér Attila helyesírási verseny a Tarczyban főképe
A Tarczy Lajos Általános Iskola két évtizede minden esztendőben megszervezi Gerencsér Attiláról elnevezett helyesírási versenyét. Kéttannyelvű intézmény lévén nagy hangsúlyt helyeznek az idegen nyelvek tanítására, de ez korántsem jelenti azt, hogy a diákoknak nem kell tudni szépen és helyesen írni magyarul – mondta el a verseny szervezője. Lombosi Anikó, a magyar munkaközösség vezetője hozzátette azt is, a helyesírási versenyt 1993-ban szervezték meg először, az első megmérettés Bognár József, az iskola egykori igazgatója nevéhez fűződik. A vetélkedő mindig népszerű volt a város iskoláinak körében, ebben az évben is minden általános iskola és kisgimnáziumi képzést folytató intézmény képviselteti magát.

Lombosi Anikó tájékoztatott, a versenyt a hetedik és nyolcadik osztályos diákok számára szervezik meg. A feladatlapokat nagy gonddal készítik elő, visszatekintenek az előző évi feladatsorokra és figyelembe veszik a diákok teljesítményét, tanulmányi eredményeit is. A megmérettetés hét, a magyar helyesírás szabályaira épülő feladatokból és egy tollbamondásból áll. Ez utóbbit ezúttal a közelmúltban megvalósult eseményhez kapcsolódóan fogalmazták meg, így a tollbamondás idén arról az író-olvasó találkozóról szól, melyen Lackfi Jánost látta vendégül az iskola – derült ki a programon.

A magyar munkaközösség vezetője megjegyezte azt is, az előző évek feladatlapjait tekintve megállapítható, hogy évről-évre könnyebbek a feladatok. Ennek oka nem a diákok teljesítményében keresendő, hanem abban, hogy a versenylapokat összeállító pedagógusok igyekeznek minél jobban motiválni a fiatalokat, hogy bátran vegyenek részt a helyesírási versenyen, és szeressék a magyar nyelvet.

A feladatlapokat szakmai zsűri javította. A zsűriben helyet foglalt Bognár József nyugalmazott igazgató, Kovács Tiborné, Némethné Szabó Ottília és Kövy Rózsa. A zsűri elnöke Stankovics Marianna, a Pápai Gazdasági Szakközépiskola és Kollégium pedagógusa volt. A helyezettek könyvutalványban részesültek.

Képek:

A verseny eredménye:

7. osztály

1. helyezett Steiner Katalin Szent István Római Kat. Ált. Isk. /felk.:Schrei Balázs/
2. helyezett Szakács Vivien Erkel Ferenc Ált. Isk. / Kovács Tiborné/
3. helyezett Kovács Dóra Türr István Gimn. / felk.: Grőber Csilla/

8. osztály
1. helyezett Hegedűs Eleonóra Erkel Ferenc Ált. Isk. /Németh Zoltánné
2. helyezett Dabóczy Orsolya Türr István Gimn. / Dr. Hodásziné Pingitzer Andrea/
3. helyezett Margl Roland Tarczy Lajos Ált. Isk. / Tóthné Bogdán Zita

A megmérettetésen különdíjat érdemelt Hegedűs Johanna, aki bár versenyen kívül indult, a legtöbb pontszámot érte el.
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!