Nyílt napok a Vízműnél - Népszerű a víztoronylátogatás


2014-03-22 11:18:39  | cikk: mo  | 


Nyílt napok a Vízműnél - Népszerű a víztoronylátogatás főképe
A víz világnapja kapcsán a Vízmű Zrt. többhetes rendezvénysorozatot szervez. Számos program megvalósult már, de talán a legnépszerűbbek közé tartoznak a nyílt napok, hiszen az érdeklődőknek lehetőséget biztosítanak arra, hogy belépjenek a tapolcafői vízbázis, a szennyvíztisztító telep vagy éppen a víztorony területére, s megismerjék a munkafolyamatokat, a berendezéseket.

Ma, a víz világnapján több turnusban is gyülekeztek érdeklődő csoportok, hogy megtapasztalják, milyen érzés a hatalmas tömegű víz alatt és felett állni, a víztoronylátogatás ugyanis erre ad lehetőséget. És természetesen arra is, ha sikerül leküzdeni a 219 lépcsőfokot, megcsodálhatják a pápai kilátást a város egyik legmagasabb épületéről.

A látogatás kapcsán Szili Ágnes, a Vízmű Zrt. laboratóriumvezetője elmondta, a mintegy 42,5 méter magas víztornyot 1967-ben építették a többemeletes lakóházak vízellátásának kiszolgálására. A létesítményre ugyanis azért volt szükség, mert a többszintes épületek emeletén nem volt elegendő víznyomás. Ezért döntöttek egy víztorony létesítése mellett, amely akkor is és ma is ugyanazt a funkciót tölti be, biztosítja a víznyomást a magasabb épületekben – tájékoztatott a Vízmű munkatársa. A 9 hónap alatt felépített vastömegben maximum 1500 köbméter víz tárolható. Érdekesség, hogy soha nem ürül ki, hiszen az irányítástechnika a tapolcafői kutakról folyamatosan tölti fel vízzel a tornyot.
A laboratóriumvezető hozzátette, a nagy tömegű víz körülbelül 32 és 38 méter között helyezkedik el az épületben. A felfelé vezető lépcsősoron a víztömeg felett és alatt is kialakítottak egy pihenőt.

A víztorony megismerésére a jövőben is nyílik lehetőség. Az érdeklődőknek nem kell mást tenniük, mint jelezni igényüket a Vízmű felé, hiszen a szolgáltató nagy örömmel avatja be a lakosságot mindennapi tevékenységébe.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!