Nem volt esélye a Lombardnak a Ligakupában


2014-03-19 21:15:28  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: fradi.hu  | 


Nem volt esélye a Lombardnak a Ligakupában főképe
A pénteki Diósgyőr elleni bajnoki összecsapást követően a Lombard Pápa ma ismét tétmérkőzésen lépett pályára. A mieink ellenfele a Ligakupa negyeddöntőjének első mérkőzésén a Ferencváros volt. A két csapat ebben a sorozatban tavaly is találkozott, az Üllői úton 3-1-re diadalmaskodtak a házigazdák, a visszavágón viszont hiába nyert 4-2-re nyert a Pápa, idegenben lőtt több góljának - na meg hathatós játékvezetői segítségnek - köszönhetően a Ferencváros léphetett tovább, majd meg is nyerte a kupát. Tóth Bálintnak nem volt könnyű dolga a keret kijelölésekor, hiszen amellett, hogy szerettek volna olyan eredményt elérni, amivel a visszavágón esélyük kínálkozik a továbbjutásra, gondolnia kellett a bajnokságra is, ugyanis két nap múlva, pénteken 19 órakor a Szombathelyi Haladás látogat a Perutz Stadionba. A mieinknél ennek megfelelően a fiatalok és az eddig kevesebb játéklehetőséghez jutók igyekeztek bizonyítani, Király Botond mellett Baldauf Konrád és Venczel Zoltán is bekerült a kezdőbe, a cserepadon pedig Goran Maric már helyet tudott foglalni, akit 2013. júliusi sérülését követően először neveztek tétmeccsre. A vendégek, a Markek - Venczel, Jagodics B., Struhár, Németh M. – Tóth G. – Király B., Kulcsár K., Baldauf, Horváth R. – Eszlátyi kezdő 11-el várták Fábián Mihály kezdő sípszavát. Gyakorlatilag tíz perc alatt eldőlt a mérkőzés, ugyanis a 4. percben Somália lépett ki Struhár és Venczel között, a fiatal védő pedig buktatta, Fábián pedig a tizenegyes pontra mutatott. A büntetőt Ugrai Roland a kapu közepébe rúgta 1–0. Öt perc sem telt el és már kettő volt a zöld-fehérek előnye, Venczel rossz visszapasszára Ugrai Roland csapott le, majd Markek mellett a kapu közepébe passzolt 2-0. A kétgólos előny tudatában nem erőltette a támadást az FTC, magabiztosan tartották a labdát, a Lombard nem tudott helyzetbe kerülni. A 44. percben Holman passzát Jenner tűzte rá, 20 méteres próbálkozása kevéssel ment mellé. A 61. percben már hárommal vezettek a vendéglátók, Leonardo passza Busainak nem, de Jennernek tökéletes volt, aki 15 méterről laposan a bal alsóba helyezett 3–0. Négy perccel később Holman lövését öklözte ki Markek, majd egy szögletet követően Józsi elé került a labda, akinek léc alá tartó lövését a pápai kapus bravúrral tolta fölé. A 79. percben Eszlátyi tesztelte Jovát, a portás a mezőnybe öklözte a labdát, ez volt a mieink első komolyabb lehetősége. A 84. percben nemcsak a mérkőzés, hanem gyaníthatóan a továbbjutás is eldőlt, Leonardo Holmant hozta játékba, aki egy szép cselt követően higgadtan helyezett a kapuba 4–0.

Ferencváros - Lombard Pápa 4-0 (2-0) Gsz.: Ugrai 2, Jenner, Holman

Thomas Doll: Az első húsz percben, a kettő nullás vezetésünkig nagyon jól játszottunk, de a következő időszak nem tetszett, mert könnyedén elszórtuk a labdát. Elégedett vagyok, hogy nem kaptunk gólt, a bajnokságban is így kéne lennie. A saját játékunkkal foglalkoztunk, arra törekedtünk, minél több gólt szerezzünk, hogy könnyebb dolgunk legyen a visszavágón. Mivel a bajnokságban csak a nyolcadik helyen állunk, keményen kell dolgoznunk, hogy feljebb jussunk. (Sport TV)

Tóth Bálint: Azt hiszem, a megszeppenés enyhe kifejezés [a fiatalok játékára]. Én nem ezt vártam tőlük, ez a teljesítmény, ez a kocogás még edzésen is kevés, nemhogy egy Ferencváros elleni Ligakupa-mérkőzésen. Megmérettünk, és könnyűnek találtattunk, ez elfogadhatatlan részemről. Aki ilyen lehetőséget kap, és ez a mai csapat hetven százalékára vonatkozik, az tegye oda, pakolja oda magát, és mutassa meg a szurkolóknak, hogy érdemes őket nézni. Markek Tomi és Peter Struhár példamutató volt, és egy-két idősebb játékos, de a fiatalokban nagyot csalódtam. (Sport TV)

Ferencváros: Jova – Besic, Pavlovic, Mateos (Busai, 59.), Hidvégi – Csukics, Gyömbér (Józsi, a szünetben) – Somália (Leonardo, a szünetben), Holman, Jenner – Ugrai

Lombard Pápa: Markek – Venczel, Jagodics B., Struhár (Csizmadia, 62.), Németh M. (Présinger, a szünetben) – Tóth G. (Nagy T., 67.) – Király B., Kulcsár K., Baldauf, Horváth R. – Eszlátyi

A visszavágót április elsején rendezik.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!