Dr. Kovács Zoltán adta át a Bizonyságlevelet


2014-03-17 11:43:57  | cikk: HuHa  | 


Dr. Kovács Zoltán adta át a Bizonyságlevelet főképe
Sajtótájékoztatón adta át a város polgármesterének dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő azt az Orbán Viktor aláírásával hitelesített Bizonyságlevelet, mely tanúsítja, hogy a kormány átvállalta a város adósságállományát. A képviselő az átadáson emlékeztetett, az önkormányzatok a központi költségvetés rossz kondíciói miatt jelentősen eladósodtak az elmúlt években, fejlesztéseikhez hitelt kellett felvenniük vagy kötvényt kibocsátani, s ez meghaladta a 1200 milliárd forintot az utolsó öt évben. Míg  2006-ig a kötvénykibocsátások összege nem érte el a 100 milliárd forintot, addig a következő években ugrásszerűen nőtt a kibocsátott kötvények összege az önkormányzati megszorítások miatt. Pápa városa is vett fel hiteleket, hogy az európai uniós támogatással megvalósuló fejlesztések önerejét biztosítani tudja.
-Az Orbán-kormány kimentette az önkormányzatokat ebből az adósságcsapdából, előbb az ötezer fő alatti településeket 100 százalékban, az ötezer fő feletti településeket pedig  40-70 százalékban konszolidálta, majd mostanra a teljes összeget átvállalta – idézte fel, hozzátéve, a választókerületben az ötezer fő alatti kistelepülések adósságállománya 976 756 000 forintot tett ki.
A döntés értelmében a magyar kormány Pápa városát 4 715 386 630 forint adósságától maradéktalanul kiváltotta – olvasható a Bizonyságlevélen, melyet Áldozó Tamás polgármester vett át a képviselőtől. Dr. Kovács Zoltán kiemelte azt is, az adósságátvállalással nőttek a város lehetőségei, hiszen a következő esztendőkben évente 300 millió forint körüli törlesztéstől szabadult meg. Áldozó Tamás úgy fogalmazott, a Bizonyságlevél egy olyan kordokumentum, ami rendkívül sok tanulságot hordoz magában egy olyan időszakról, amit talán jobb lenne minél előbb elfelejteni.
A polgármester egy másik hírt is közölt a sajtó képviselőivel. A város ugyanis újabb pályázatot nyújtott be az Esterházy-kastély rekonstrukciós projektje önrészének támogatására, amit a kormányzat kedvezően bírált el és 200 millió forint támogatást ítélt meg a városnak.
-A múlt héten kaptuk meg azt az önerő támogató okiratot, amely arról értesít, hogy a 2014. évi önrészek kifizetéshez 200 millió forint támogatást vehetünk igénybe – mondta.
Hozzátette, a múlt évben már nyert a város önrész pályázaton, akkor 60 millió forinttal segítette a kormányzat a projektet és mivel lesznek még további kifizetési ütemek, nem zárható ki, hogy további önerő támogatási pályázatokat tud benyújtani a város a jövőben.
Áldozó Tamás hangsúlyozta, az adósságkonszolidáción túl az elmúlt két évben a kormány több döntésével segítette a pápai önkormányzat mozgásterét, és 2013-ban – látva a város nehézségeit és megismerve a fejlesztési célokat – többféle jogcímen közel egymilliárd forinthoz juttatta az önkormányzatot. Bár tavaly nehézségekkel küzdött a város, a kormány segítségével és az erősödő helyi gazdaság befizetéseivel sikerült ebből kilábalni, az önerő támogatási pályázat és más kisebb összegű sikeres pályázatok pedig azt eredményezték, hogy az önkormányzat mozgástere a 2014. évi költségvetésben elfogadotthoz képest is tovább nőtt, ami több kisebb, de az itt élők komfortérzetét növelő beruházás megvalósítását teszi lehetővé az idei évben. Ezekről az új fejlesztési tervekről a következő képviselő-testületi ülésen tárgyalnak majd – jelentette be Áldozó Tamás.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!