Rendőrkézen a tavalyi rablássorozat elkövetője (frissítve)


2010-02-11 14:13:24  | cikk: HuHa  | 


Rendőrkézen a tavalyi  rablássorozat elkövetője (frissítve) főképe

Ma délelőtt 11 órakor, a Polgármesteri Hivatalban sajtótájékoztatón jelentette be dr. Töreki Sándor rendőrkapitány és dr. Kovács Zoltán polgármester, hogy a pápai nyomozók  felderítették a 2008. december 29. és 2009. január 21. között elkövetett rablásorozatot. Dr. Kovács Zoltán polgármester köszöntőjében kihangsúlyozta, fontos eredmény, hogy sikerült    megoldani ezt a bűncselekményt, mely társadalomra való veszélyességében meghaladta a kistérség bűnözésének hagyományait. A város rendőrkapitánya beszédében kiemelte, büszke rá, hogy - bár a rablássorozat súlyossága miatt - a megyei rendőrfőkapitányság vonta magához az ügyet, a pápai nyomozóknak sikerült rábukkanniuk az elkövetőre. A több mint egy évvel ezelőtti eseményeket és az elkövető felderítését Potháczki Zsolt rendőrfőhadnagy, főnyomozó és Nagy Ákos rendőrfőhadnagy, a nyomozó alosztály  vezetője ismertette.
2008. végén majd 2009. év elején Pápán, Pápadereskén és Mihályházán 5 egyedül élő, idős embert rabolt ki az elkövető. A sértettekhez az éjszakai órákban hatolt be, az áldozatokat megkötözte és értékeik átadására kényszerítette. A házakat módszeresen átkutatta, készpénzt, bankkártyát, ékszereket, mobiltelefonokat vitt magával – az öt helyszínről összesen 250.000 Ft értékű kézpénzt és másfél millió forint értékű arany és ezüstékszert zsákmányolt.  A nagy erőkkel folytatott nyomozás adatok hiányában nem vezetett eredményre, az utolsó – testi sértéssel is járó - rablás után az elkövető eltűnt, ám a pápai nyomozók nem felejtették el az ügyet. Így amikor – csaknem egy évvel később - 2009. december 22-én újabb rablásról érkezett bejelentés, az alapos vizsgálat során a nyomozókban felmerült a gyanú az elkövetés módjának hasonlósága miatt, hogy a tettes azonos a korábbi rablássorozat elkövetőjével. A gyors  nyomozás ezúttal meghozta a várt eredményt a pápai rendőrkapitányság szinte teljes állományának bevonásával egy héten belül elfogták a rablót. A vizsgálat során a nyomozók az egy évvel ezelőtti bűncselekmény sorozatra is rákérdeztek a gyanúsítottól, aki előbb tagadott majd a minden kérdésre kiterjedő kihallgatás és az elé tárt bizonyítékok hatására megtört és részletes, feltáró jellegű vallomást tett. A 34 éves, H. Tamás jelenleg előzetes letartóztatásban van ellene többrendbeli rablás bűntette miatt folyik az eljárás.
A sajtótájékoztató végén dr. Kovács Zoltán beszédében kiemelte a bűnmegelőzés hatékonyságáért tett önkormányzati és rendőrségi előrelépéseket, az idősek védelmének fontosságát, köszönetet mondott a pápai rendőrök munkájáért majd elismerést nyújtott át a rablás felderítéséért a két főhadnagynak.

kapcsolódó cikk:


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!