Elsősegélyből vizsgáztak a „Sulimoped”-esek Pápán


2014-03-12 21:40:36  | cikk:  | 


A Veszprém Megyei Baleset-megelőzési Bizottság szervezésében Pápán elindított „Sulimoped” program diákjai újabb megmérettetésen estek át.

A segédmotoros kerékpár vezetésére felkészítő ingyenes tanfolyamot a Pápai Tankerület iskoláinak 42 – elsősorban 8. osztályos – diákjai, valamint a devecseri általános iskola egy tanulója kezdte meg még az év elején. A 43 fiatal közül harminchárman tettek sikeres elméleti KRESZ vizsgát. Ők az elsősegély tanfolyammal folytatták a képzést.

Az ott elsajátított ismereteikről 2014. március 11-én adtak számot a Vöröskereszt Pápai Szervezete által szervezett vizsgán. Mindegyikőjüknek be kellett mutatnia a stabil oldalfekvést és az újraélesztést, majd ezt követően két elméleti kérdésre kellett választ adniuk. A vizsgázók túlnyomó többsége jól felkészült volt, eredményesen vette az akadályt, öt tanulónak azonban pótvizsgáznia kell, ha részt kíván venni a hamarosan induló gyakorlati képzésen.

A vizsgával a diákok egy lépéssel ismét közelebb kerültek a hőn áhított Moped vezetői igazolványhoz, amelyet még a tanév vége előtt kezükbe vehetnek, ha helyt állnak a rutinpályán és a városi forgalomban is.

Képek:

nincsenek képek