Gyermekszínház: Többsincs királyfi


2014-03-12 21:34:35  | cikk: Babos Petra  | 


Gyermekszínház: Többsincs királyfi főképe
A 2013/2014-es gyermekszínházi évad soron következő előadását, a Többsincs királyfit láthatták a Lázár Ervin, a Pöttöm és a Fekete István bérletes kisgyermekek tegnap és ma délután. A mesejátékot a budapesti Magyar Népmese Színház hozta el városunkba a gyerekek legnagyobb örömére. A társulat már nem első alkalommal járt Pápán, hiszen tavaly a Hetvenkedő Jánost mutatták be a gyermekszínházi bérletben.
A Magyar Népmese Színházat a Zanotta Art Kulturális és Művészeti Egyesület hozta létre két évvel ezelőtt.
Zanotta Vera, a társulat vezetője érdeklődésünkre elmondta, hogy a magyar népmesékben olyan nélkülözhetetlen értékek vannak, melyek meghatározzák egy gyermek értelmi és érzelmi fejlődését, erkölcsi tartást adnak, és megerősítik a gyerekek identitását. Az egyesület a határokon belül és a Kárpát-medence magyarlakta területein, tíz éve a magyar népmesék legértékesebb darabjait dolgozta fel.
A mesejátékot színessé teszi, hogy a zenei világát élő kísérettel biztosítják, autentikus hangszerekkel. A mese üzenete a gyerekeknek az, hogy a gonosztól lehet félni, küzdeni kell, de le lehet győzni.
Zanotta Vera hozzáfűzte még, előadásaikban rendkívül nagy gondot fordítanak a színpadi díszletek megtervezésére, hogy igényes, gazdag képi világgal kápráztassák el a gyermektekinteteket.
A társulat vezetője végül elmondta, legújabb darabjuk, a Mese a Napkirályról és a Holdkirálynőről című nagyszínpadi előadás, amit a jövőben szeretnének a pápai közönségnek is elhozni.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!