Március 17-én válogatott futsal meccs lesz a Városi Sportcsarnokban


2014-03-12 12:36:20  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Március 17-én válogatott futsal meccs lesz a Városi Sportcsarnokban főképe
2014. március 17-én, hétfőn 18 órai kezdettel a Városi Sportcsarnokban Magyarország-Görögország válogatott barátságos futsal mérkőzést rendeznek. A rendezvény részleteivel kapcsolatban dr. Baloghné Uracs Marianna, a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ igazgatója és Rácz István sportszervező tartott sajtótájékoztatót a mérkőzés helyszínén. A JMSZK igazgatója kiemelte, az intézmény két és fél éve üzemelteti a Sportcsarnokot, azóta törekednek arra, hogy minél több helyi, országos és nemzetközi vonatkozású színvonalas sporteseményt rendezzenek az épületben. Ennek a törekvésnek egy újabb állomása a március 17-ei futsal válogatott mérkőzés is. Mint mondta, örömmel tettek eleget a Magyar Labdarúgó-szövetség felkérésének, mely során a kétnapos összetartás második napján Pápán játszik a gárda - az első meccset március 16-án Szombathelyen rendezik.
- Nagyon büszkék vagyunk, hogy Pápa otthont adhat egy ilyen rangos sporteseménynek, reméljük, hogy sokan el is látogatnak a mérkőzésre. Az önkormányzat jóvoltából a Diáksport Bizottságon keresztül mi már 500 ingyenes belépőjegyet kiosztottunk a városi általános-, és középiskoláknak, reméljük, hogy ezen felül is sokan ott lesznek a lelátókon. Elővételben munkanapokon 14 és 18 óra között már meg lehet váltani a belépőket a színházépület jegypénztárában 500 forintos áron, a mérkőzés napján a helyszínen 14 órakor nyit a kassza.
Rácz István sportszervező úgy fogalmazott, annak ellenére, hogy barátságos mérkőzést játszanak a felek, korántsem lesz tét nélküli a kétszer 20 perc tiszta játékidő, ugyanis a keretbe újonnan meghívott játékosok mind bizonyítani szeretnének Sito Rivera szövetségi kapitánynak, így izgalmas, közönségszórakoztató két félidőre van kilátás.

A magyar válogatott kerete:

Kapusok:
Balázs Zoltán (Rába ETO)
Matkovics Gábor (Rába ETO)
Tihanyi Csaba (MVFC Berettyóújfalu)

Mezőnyjátékosok:
Lódi Tamás (Rába ETO)
Harnisch Ákos (Rába ETO)
Komáromi Péter (MVFC Berettyóújfalu)
Szabó Péter (MVFC Berettyóújfalu)
Trencsényi János (MVFC Berettyóújfalu)
Rábl János (MVFC Berettyóújfalu)
Lovas Norbert (MVFC Berettyóújfalu)
Gál István (MVFC Berettyóújfalu)
Nagy István (MVFC Berettyóújfalu)
Karacs Dániel (Ferencváros Fischer-klíma)

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!