Ötéves a Tapolcafői Kertbarát Kör


2014-03-12 07:10:50  | cikk: pt  | fotó: pt  | 


Ötéves a Tapolcafői Kertbarát Kör főképe
Megalakulása ötödik évfordulója alkalmából nagyszabású ünnepséget tartott a Tapolcafői Kertbarát Kör a helyi művelődési házban kedden délután. A kertbarátok hagyományosan vidám, családias hangulatú összejöveteléről ezúttal sem hiányoztak a minőségi mulatság kellékei – és bizony a jelenlévőknek volt is mit megünnepelniük: az általuk öt esztendő alatt elvégzett munka bármely civil egyesület becsületére válna.
A művelődési házat megtöltő egybegyűlteket elsőnek Bali Istvánné, a Tapolcafői Kertbarát Kör elnökségi tagja köszöntötte, majd az ünnepi műsor következett. A Gyimóthy Erzsébet Edit által vezetett Tapolcafői Forrás Népdalkör énekkel, Sándorné Banai Eszter az erre az alkalomra írt saját költeményének előadásával, míg Bali Réka általános iskolás tanuló szavalattal járult hozzá az esemény fényének emeléséhez.
Horváth Endre, az ötéves kertbarát kör elnöke köszöntője során felidézte az egyesületük megalapítását, az eseményekben és munkában gazdag esztendőket, a megvalósított terveket, az ezekhez kapott támogatást, végül a további elképzeléseikről, céljaikról is szót ejtett. Mint mondta, Takácsné Molnár Eszter javaslatára hívták életre a Tapolcafői Kertbarát Kört, amely hivatalosan 2009. március 11-én, egy szerdai napon látta meg a napvilágot. Az előadásaikat azóta is szerdánként tartják. A megalakuláskor 36 főt számlált a tagság, ám jelenleg már 80-an vannak.
– Célunk, hogy összefogjuk, összekovácsoljuk az embereket a településen, tájékoztassuk őket a mindennapjaikat érintő lényeges dolgokról, miközben tevékenyen, vidáman, baráti hangulatban töltjük el a szabadidőnket. Továbbra is szeretnénk élettel megtölteni a kultúrházat, a falut – fogalmazott mosolyogva Horváth Endre.
Dr. Áldozó Tamás, Pápa polgármestere beszédében emlékeztetett, idén ünnepeljük a város első okleveles említésének a 800. évfordulóját. Kifejtette, az itteni forrásnak köszönhetően jöhetett létre itt ez a város. Ugyanis Pápa annak idején azon malmok köré települt uradalmakból alakult ki, melyeknek a télen-nyáron egyenletes vízhozammal folyó helyi patak biztosította a létét. – Amikor a forrás napját ünnepeljük majd, akkor nemcsak egy természeti jelenségről emlékezünk meg, hanem arról az éltető erőről, aminek mi most azt köszönhetjük, hogy itt vagyunk. Emellett megemlékezünk a város és a falu elmúlt évszázadairól is – jegyezte meg dr. Áldozó Tamás. A városvezető az értékeire és a hovatartozására büszke közösségként jellemezte a tapolcafőieket.
A Tapolcafői Kertbarát Kör sokrétű tevékenységét méltatta dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő is, kiemelve a helyi együttműködést. Rámutatott, Zsegraics Gyula, a település képviselője és a kertbarátok nagyszerűen kiegészítik egymást a közösségszervező, falufejlesztő munkában. Az ünnepség folytatásában levetítették a Tapolcafői Kertbarát Körről szóló filmet, melyet a Pápa Városi Televízió készített el a saját archívumának felhasználásával. Természetesen a születésnapi torta, valamint a finomabbnál finomabb ételek és italok, illetve a közös vacsora sem hiányozhatott az estébe nyúló, derűs légkörű összejövetelről.

A jeles évforduló alkalmából a tapolcafői művelődési ház falain a kertbarát kör életét megörökítő, bemutató kiállítás látható. A tárlatot fotók, képeslapok, naptárak és egyéb kiadványok alkotják.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!