Egy tehetséges pianista koncertezett a Bartókban


2014-03-11 20:46:10  | cikk: Babos Petra  | 


Egy tehetséges pianista koncertezett a Bartókban főképe
A Bartók Béla Zeneiskola és a székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola jó kapcsolatának köszönhetően ma délután egy kiváló zongorista tehetség adott koncertet a pápai iskola dísztermében. Szőcs Henrik jelenleg 12. osztályos tanuló, de már egészen kicsi kora óta érdekli a zene világa.
A fiatal fiú tanárnőjével, Kárpáti Ágnessel érkezett a zeneiskolába, ahol felvételi vizsgakoncertjét mutatta be a közönségnek.
- Számomra a zene iránti vonzalom úgy jött, mint a villámcsapás, egyik pillanatról a másikra fogott meg. A zene számomra a zongora. Édesapám mindig is szerette a zenét, ezért én már kicsi korom óta hallottam, ahogy énekelt, szintetizátorozott, gyakran én is vele játszottam. Igazán komolyabban 13 éves korom óta érdekel a zene, amikortól is elkezdtem tanulni a zeneiskolában. Másfél év múlva a zeneművészeti szakközépiskolába felvételiztem, ahova fel is vettek. Nemsokára Budapesten fogok felvételizni a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre - mondta Szőcs Henrik.
Henrik már nagyon sok versenyen vett részt, külföldön, Bécsben, Bukarestben, de most éppen a Nemzetközi Bartók Béla Versenyre készül, ami Szegeden lesz.
A tehetséges pianista szerint a zene olyat nyújt neki, amit emberek nem tudnak, a zene mindent tud helyettesíteni. Henrik a klasszikus zene híve, kedvence Chopen.
Végül elmondta, a pápai zeneiskolában először járt, az intézmény elnyerte a tetszését, mivel nagyon szépnek találja.
A pápai hangversenyen felcsendült többek között D. Scarlatti: A dúr szonátája, Liszt Ferenc: Esti harmóniák - transzcendens etűdje, C. Debussy: Images I.: Reflets dans l’eau, Hommage a Rameau-je és Bartók Béla: Két román tánca is, amit a közönség nagy tapssal jutalmazott.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!