Csak a gól hiányzott a PELC játékából


2014-03-01 10:11:42  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Csak a gól hiányzott a PELC játékából főképe
Az U-18-as kiemelt bajnokság első tavaszi találkozóján a Pápai Egyesített Labdarúgó Club sereghajtó csapata a középmezőnyben tanyázó Videoton fogadta a műfüves pályán. A pápaiak az odavágón 8-1-es vereséget szenvedtek, Kálmán István tanítványai szerettek volna az őszi teljesítményüknél szorosabb eredményt elérni és első pontjaikat megszerezni. Egyenlő erők küzdelmét hozta az első félidő, helyzeteikkel mégis a vendégek sáfárkodtak jobban, Cseri és Véninger góljaival kétgólos előnyt szereztek. A második játékrész hasonló küzdelmet hozott, az 50. percben Jakab, húsz perccel később Simon is mattolta Márkus kapust, ennek ellenére a lefújásig hajtó hazaiak minden elismerést megérdemelnek. A csapat Győrött folytatja a küzdelmeket.

PELC U-18 – Videoton FC 0-4 (0-2) Gsz.: Cseri, Véninger, Jakab, Simon

Kálmán István: Minden dicséretet megérdemel a csapat, az első 10 percben nagyon ránkjött a Videoton, kapusunknak több bravúrt is be kellett mutatni, utána tudtuk rendezni a sorokat és egyenrangú partnerei voltunk a székesfehérváriaknak. Célunk, hogy a következő mérkőzésre kijavítsuk a hibáinkat és bátor játékkal megszerezzük első pontjainkat.

PELC U-18: Márkus – Szabó (’82 Dukai), Berecz (’46 Erdősi), Badics, Raksányi – Szász, Véber, Kristóf (’74 Kovács), Stenczel – Kalmár, Gyenge

Az U-16-os együttes hatgólos vereséget szenvedett.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!