Fotózásra fel! - Pápai hangulatok címmel indult fotópályázat


2014-03-01 06:51:16  | cikk: mo  | 


A város 800 éves évfordulójához kapcsolódva több pályázatot is meghirdetett Pápa Város Önkormányzata. Ilyen volt korábban a logópályázat, de az évfordulóhoz kapcsolódó rendezvények kapcsán is várták a pályázati anyagokat a szervezők. Ez utóbbi esetében több mint 100 pályamunka érkezett be a Városházára, melyek összefésülésével hamarosan megjelenik egy kiadvány, mely a jubileumi rendezvények sorát tartalmazza.

Nemcsak a logóra vagy a rendezvényekre vonatkozóan várták a lakossági ötleteket, pályázatokat, hanem egy fotópályázat kapcsán is. Rádi Róbert, a Polgármesteri Kabinet vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a Pápai hangulatok címmel kiírt fotóversenyre bárki – kortól, tehetségtől függetlenül – jelentkezhet, hiszen minél több fényképet szeretnének látni a városról, annak mindennapjairól, közterekről, épületekről vagy éppen parkokról. A kabinet vezetője megjegyezte, szívesen látnák viszont a felújított Fő teret vagy a városközpontot, de természetesen Pápa más városrészei is szerepelhetnek a felvételeken. Mivel a határidő is tág, ezért várnak olyan fotósorozatokat is, melyek más-más évszakokban mutatják be városunk hétköznapjait, tereit.

Rádi Róbert hozzátette, a beérkezett pályaművekből szakmai zsűri választja ki a legjobbnak ítélt 150 fotót, s ezeket az önkormányzat 15.000,- Ft/fotó áron megvásárolja, mellyel biztosítja a korlátlan felhasználás jogát.
A kiválasztott fotókból a várost bemutató fotóalbum készül, valamint ezek a képek illusztrálják majd a 2015. évi városi naptárat is.

A pályamunkákat (a kép címével és az alkotó jeligéjével ellátva) személyesen bármilyen adathordozón vagy elektronikus úton (legalább 3264x2448 pixel, minimum 2 Mb, 300 dpi méretben) 2014. november 15-ig – folyamatosan – a Pápa Városi Televízió szerkesztőségébe (Pápa, Deák F. u. 1.) vagy e-mailben a papaihangulatok@gmail.com címre kell eljuttatni. Egy pályázó maximum 20 képet adhat be.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!