Elsősegély-nyújtó tanfolyamon a Sulimopedesek


2014-02-28 12:17:41  | cikk: HuHa  | 


Elsősegély-nyújtó tanfolyamon a Sulimopedesek főképe
Januárban negyvenhárom végzős általános iskolás részvételével kezdődött meg a Sulimoped elnevezésű program Pápán, melyet az Országos Rendőr-főkapitányság és az Országos Baleset-megelőzési Bizottság indított, s melynek keretében megyénként harminc tanuló szerezhet ingyen segédmotor-kerékpár vezetői engedélyt. Mint arról már hírt adtunk, Veszprém megyében a Pápai Járási Tankerület iskoláinak diákjai kaptak lehetőséget a tanfolyamon való részvételre. A KRESZ elméleti oktatásra - az előválogatón nyújtott teljesítménye alapján - negyvenöt diák került be a csapatba, közülük negyvenhárman vettek részt az elméleti oktatáson, mely januárban indult. Az oktatás végén első körben huszonhét diáknak sikerült a KRESZ vizsga, kilenc tanuló vállalta, hogy saját költségen „pótvizsgázik”, így még hatan csatlakoztak a gyakorlati képzésen résztvevőkhöz – tudtuk meg Császárné Elek Veronika rendőr alezredestől. A Pápai Rendőrkapitányság kiemelt megelőzési főelőadója azt is elárulta, az elméleti tesztet hárman hibátlanul teljesítették, őket egy ajándékcsomaggal is meglepte a kapitányság.
A gyakorlati oktatás keretében elsőként elsősegély-nyújtó tanfolyamon vesznek részt a fiatalok, ez a héten kezdődött meg. A tizenhat órás felkészítés során mindent meg kell tanulniuk, amit a járművezetéshez előírt elsősegély-nyújtó tanfolyamon el kell sajátítani. A tanfolyamot Kürti József oktató, a Pápai Mentőállomás vezetője tartja.
-A legfontosabb, hogy a gyerekek megtanulják az elsősegély-nyújtás fontosságát, hiszen ezt semmi sem helyettesítheti, még a mentőszolgálat munkája sem, mert az elsősegély-nyújtás lényege, hogy a helyszínen azonnal, a mentők megérkezéséig is szakszerűen tudjanak segíteni szükség esetén –magyarázta az oktató. A diákoknak tanfolyamon megtanulják az újraélesztést, a stabil oldalfekvést, a koponyasérülés felismerését és ellátását, az égési sérülések ellátását, a különböző vérzések csillapításának módját, az ájult ember ellátását és azt is, hogy sokk esetén vagy félrenyelés esetén mit kell tenni. Mindezek mellett tanulnak a veszélyes anyagokról és arról is, hogy mit kell tenni egy baleseti helyszínen.
A tanfolyam első óráján az újraélesztést és a stabil oldalfekvést tanulták meg a fiatalok. Horváth Ábel pápakovácsi fiú szerint az óra rendkívül érdekes volt és sok mindent megtanult.
-Újraélesztés estén az elsődleges feladat a helyszín biztosítása és az, hogy meggyőződjünk arról, él-e a beteg. Hívni kell a mentőket, megállapítani, hogy lélegzik-e a sérült és meg kell kezdeni az újraélesztést – mondta el a tanultakat.
Az elsősegély-nyújtó tanfolyam végén a diákoknak vizsgán kell számot adniuk ismereteikről, akinek sikerül, az márciusban folytathatja a tanfolyamot a vezetési gyakorlattal. Ez akárcsak más járművezetői tanfolyamok esetében rutin, majd városi vezetésből áll és mindkettőből kell vizsgát tenniük a tanulóknak. A vezetésből is sikeresen vizsgázók pedig a tanév végén segédmotor-kerékpár vezetésére jogosító vezetői engedélyt kapnak.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!