Marosi Diána festményei a Refiben


2014-02-27 21:28:49  | cikk: Babos Petra  | 


Marosi Diána festményei a Refiben főképe
Marosi Diána festőművész csodálatos képeiből nyílt ma délután tárlat a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakközépiskolája dísztermében. A fiatal, mosolygós és lendületes hölgynek ez volt az első önálló kiállítása.
Marosi Diána már egészen kisgyermekkora óta foglalkozik rajzolással és festéssel. Elmondása szerint mindig is festőművész szeretett volna lenni.
- A szombathelyi tanárképzőn végeztem rajztanárként, majd Rómában a művészeti akadémián folytattam tanulmányaimat festőszakon. Az életemnek ez egy fantasztikus szakasza volt, gyönyörű helyeken jártam abban a három évben, csodálatos tájakat láttam. A mostani tárlatra is hoztam a pompeii festészetből merített ihletemből. Ezután két kisgyermekem született, majd tanár lettem Pápán és Budapesten. Sokáig tanítottam és festettem is egyszerre, de ez nem volt könnyű így, ezért mára már csak a festészettel foglalkozom. Naponta 6-7 órát festek, s ez a kiállítás is ennek a munkának a gyümölcse. Kedvenc témám az utak, útvesztők. Utazásaimról videófelvételt készítek és azok alapján festek. Az útvesztőkből pedig egy mitológiai sorozatot szeretnék készíteni a jövőben - mesélte Marosi Diána.
A gyerekkori álmokat meg kell ragadni, mert soha sem késő - vallja az művésznő.
- Nagy örömmel rendeztem be az első kiállításomat, köszönetemet szeretném kifejezni Katona Györgynek, hogy lehetőséget adott nekem a bemutatkozásra.
Diána szakköröket vezet, tanít az Allegro Alapfokú Művészeti Iskolában, rendszeresen részt vesz rajzszakkörön, táborokban, valamint a Képzőművészeti Szabadegyetem foglalkozásain is.
A kiállítást Diána férje, Petrik Iván nyitotta meg.
A tárlat március végéig tekinthető meg.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!