Megkezdődtek az ovisuli foglalkozások a Munkácsyban


2014-02-26 11:23:14  | cikk: Babos Petra  | 


Megkezdődtek az ovisuli foglalkozások a Munkácsyban főképe
A Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola három alkalomból álló ovisuli foglalkozásokkal várja a leendő elsősöket és szüleiket, hogy megismerkedjenek a tanító nénikkel és az iskolával. Az iskolaváró rendezvényekkel az óvoda és az iskola közötti átmenetet szeretnék megkönnyíteni a gyerekeknek és szüleiknek egyaránt. Az első ovisuli foglalkozást tegnap délután tartották, ahol először Megyeriné Borsó Éva igazgatónő köszöntötte a megjelenteket, majd a kicsik a tanítóikkal játszhattak, énekelhettek, amíg a szülők rövid tájékoztatót hallhattak az iskoláról.
- Az iskola a jövő tanévben is három osztályt szeretne indítani. Az általános képzésben résztvevő kisdiákok ugyanakkora óraszámban tanulják szinte az összes tantárgyat, mint a másik két osztályban. Azonban több idő áll rendelkezésükre az alapok elsajátításához. Ezt az osztályt azoknak ajánljuk, akiknek még nem alakult ki határozott érdeklődési köre, képességeik tekintetében szüleik még bizonytalanok. Az emelt óraszámú matematikaoktatást a 2013/2014-es tanévtől indítottuk útjára, nagy sikerrel. A gyerekek itt szorobánnal tanulnak számolni, ami rendkívüli módon felgyorsítja és egyszerűvé teszi a fejszámolást. Fegyelemre, precizitásra nevel, ami megmutatkozik más területen is. A szorobán mellett kiemelt szerepet kap a sodoku, a sakk és más logikai játékok is. A német nemzetiségi osztály 14. éve működik iskolákban. A nyelvoktató programot azoknak kínáljuk, akik első osztálytól kezdve heti 5 órában szeretnék tanulni a német nyelvet és megismerni a nyelvet beszélők történelmét, kultúráját - mondta az igazgatónő.
A német nemzetiségi osztály tanítói Bolláné Cseh Gabriella és Szabó Bernadett, a matematika tagozatos osztályban Kurlai Edina és Karaszaliné Bene Adrienn tanít, míg az általános osztályban Somogyi Zoltánné és Molnárné Gelecsényi Edina oktatják majd a gyerekeket.

A következő ovisulira március 4-én és 11-én várják a gyerekeket. Az intézmény tart bemutató órát is, március 19-én, az első tanítási órában, melyre sok szeretettel várják az érdeklődő szülőket.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!