Hétmérföldes városi mesevetélkedő a Tarczyban


2014-02-25 21:03:17  | cikk: Babos Petra  | 


Hétmérföldes városi mesevetélkedő a Tarczyban főképe
A Tarczy Lajos Általános Iskola adott otthont ma délután a hagyományos „7mérföldes csizmában heted7hatáon át” című országos mesevetélkedő területi, vagyis 3. fordulójának. A versenyt Váminé Molnár Emma gyermekkönyvtáros vezette le.
- Idén összesen tizenhárom, négy-négy fős csapatban versengtek a diákok. A megmérettetésen a város több általános iskolája is képviseltette magát. A gyerekek már korábban központilag megkapták a klasszikus meséket, Illés Gyula: 77 magyar népmeséjéből, amelyeket kívülről kell ismerniük. A mai fordulón ezekből a mesékből tettünk fel vidám kérdéseket. A feladatok között szerepelt igaz-hamis játék, keresztrejtvény, villámkérdés, puzzle is. A feladatokat a felkészítő tanárokból álló zsűri bírálta el.
A legjobb négy csapat továbbjutott a veszprémi megyei elődöntőre, amelyre újabb meséket kell megtanulniuk a gyerekeknek.
Váminé Molnár Emma a program kapcsán kérdésünkre elmondta még, a gyerekek manapság egyre kevesebbet olvasnak, klasszikus mesét pedig még kevésbé. Egy könyvtárosnak nagy szerepe van abban, hogy megkedveltesse az olvasást, s reméli, egyre több kisgyermek szereti majd meg ezt a szabadidős tevékenységet a mesék gyönyörű világán keresztül.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!