Klasszikus operett a színházban


2014-02-23 07:40:10  | cikk: pt  | fotó: pt  | 


Klasszikus operett a színházban főképe
Egy klasszikus, nagy népszerűségnek örvendő operettet láthatott a közönség szombaton este a Vajda-bérlet keretein belül a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színháztermében. A Lili bárónő című kétfelvonásos színdarab a budapesti Turay Ida Színház előadásában szórakoztatta a publikumot.

A történet hőse egy tönkrement gróf, aki beáll komornyiknak elárverezett birtoka új tulajdonosához, majd beleszeret annak lányába, Lilibe. A szemrevaló leányzó aztán megtudja a gróf elhagyott szerelmétől, hogy kicsoda valójában az új komornyik, akiről kezdetben azt hiszi, csak azért öltött álruhát, hogy őt megkaparinthassa. Az arisztokrata környezetben játszódó cselekmény félreértésekkel és az ebből származó bonyodalmakkal van teletűzdelve, amik számos vidám pillanatot eredményeznek. Persze egy operett esetében leginkább a zenén, az éneken van a hangsúly, és e tekintetben sem érheti kritika a Lili bárónőt. Népszerű slágerek, szerelem és romantika, komikus jelenetek, elsőrangú díszletek – minden adott tehát a könnyed szórakozáshoz.

A Lili bárónő érdekessége, hogy ezzel az operettel indult el 2000-ben a Turay Ida Színház. Az előadásában szerepet kapott az egyik legkiválóbb magyar színművész, Bozsó József, aki azóta is aktív részese a fővárosi teátrum életének, egyes színdarabjainak. Véleménye szerint az operett nekünk, magyaroknak nemzeti műfajunk, kuriózumunk. – Az ősi igazságérzet, a romantika, a rajongás, a szerelem, a melódiák gazdagsága, a magyar népszínmű töretlen sikere, a semmihez sem hasonlítható magyar hit és szomorúság, naivitás, derű, humor, valamint életerő, ami ebben az összetételben itt és csak így képzelhető el, Magyarországon. Ettől lett igazán magyar műfaj – nyilatkozta Bozsó József a Magyar Teátrum Online-nak korábban.
– Az operettet csak a klasszikus operett játszás alapjain lehet jól megrendezni, ahogy azt nagy szerzőink (Gábor Andor, Békeffi István, Kellér Dezső, stb.) megírták. Modern színjátszással, de a klasszikus hagyományoknak megfelelően. Mai hittel, őszinte beleéléssel játszunk, kiaknázva a játék és a szituáció adta lehetőségeket, illúziókeltő, gyönyörű díszletben és jelmezekben – fűzte hozzá a 47 éves színművész.

Képek:


Címkék: operett | Vajda-bérlet
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!